Hírek

Együttműködési megállapodást kötött a NÉBIH a jövedéki szolgáltatók szövetségével

Az élelmiszerhamisítás és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ).

Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke elmondta: az együttműködés részeként a jövőben a NÉBIH szakmai előadásokkal és a termékimport vámeljárásban szakmai konzultációval segíti a VJASZSZ munkáját. Hozzátette: a szövetség pedig tájékoztatja a hatóságot a harmadik országból származó importtal kapcsolatos jogszabályok érvényesülésében szerzett gyakorlati tapasztalatairól, valamint szakterületét érintő továbbképzéseket tart a NÉBIH munkatársainak.

A megállapodásban rögzítettek teljesülését a két szervezet évente egyezteti, és megvitatja az együttműködés további lehetőségeit.

A NÉBIH elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a hamisítások, az illegális tevékenységek terén a kábítószer után az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb terület. Ezért az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában kiemelt területként szerepel a vásárlók védelme, a vásárlói tudatosság növelése, továbbá a tudásmegosztás és a stratégiai együttműködések, partnerségek kialakítása.

Bók Mihály, a VJASZSZ társelnöke kifejtette: az együttműködés elősegíti azt, hogy a magyar piac mindenkor első osztályú minőségű áruval találkozzon. A vámhatóság a hivatallal bővülve hozzájárul ahhoz, hogy a feketegazdaság visszaszorításával a magyar gazdaság egészséges élelmiszerhez jusson.

Szabó Károly, pénzügyőr vezérőrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója kiemelte: a NAV tevékenysége során védelmi funkciót is ellát, ami nemcsak az élelmiszerlánc biztonságának javítására terjed ki, hanem többek között az áruhamisításhoz kapcsolódó intézkedések ellenőrzésére is.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés