Hírek

Elhúzódó uniós folyamatok és ezek hatása a Közös Agrárpolitikára

Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése jelentős hatással van az EU következő időszaki költségvetésére.

 A Brexit tárgyalások meghosszabbodása a költségvetési megállapodás elhúzódását is maga után vonhatja. A jelenlegi helyzet szerint a britek 2019. december 12-én tartanak előrehozott választásokat, amely nagyban meghatározza azt, hogy miként zajlik majd le – az új határidő szerint 2020. január 31-ig – az unióból való kilépési folyamat. Kérdés, hogy ennek fényében milyen ütemben sikerül addig is előrehaladni az uniós költségvetést érintő tárgyalásokkal és annak jóváhagyásával.

Az Európai Unió Tanácsában zajló viták során több tagállam hangsúlyozza, hogy az EU új költségvetésének hiányában nem lehet megfelelő szakpolitika döntéseket hozni a Közös Agrárpolitikáról. Tekintettel arra, hogy a költségvetési tárgyalások is elhúzódni látszanak, ez a KAP rendeletjavaslatok véglegesítésének eltolódását is eredményezheti. Egyes vélemények szerint

az új időszaki szabályozást 2020 őszén hagyják majd jóvá, így 2021 már biztosan átmeneti év lesz, mivel az új szabályok átültetésére kevés lenne a fennmaradó idő.

Az átmeneti időszakot érintő szabályokról az Európai Bizottság 2019. október 31-én tette közzé javaslatát, amely még 8 hétig véleményezés alatt áll. Ezt követően kerül majd az Európai Parlament, valamint a Tanács elé, hogy annak tartalmáról vitát folytassanak, és végül elfogadják.

A korábban közöltekkel ellentétben az új Európai Bizottság sem kezdte meg működését 2019. november 1-jétől. Ennek oka, hogy az első körben Ursula von der Leyen által kiválasztott biztosjelöltek nem mindegyikét fogadta el az Európai Parlament illetékes szakbizottsága, ezért néhány tagállam, köztük Magyarország esetében is új jelölt állítására volt szükség.

A biztosjelöltek listája még mindig nem végleges, ezért az is kérdésként merül fel, hogy mikor szavaz róla az Európai Parlament. Egyelőre nem tudni, hogy az új Európai Bizottság pontosan mikor kezdi majd meg a működését, de erre 2019. december 1-je előtt nagy valószínűséggel nem kerül sor.

A következő időszaki uniós költségvetés, valamint a KAP jogszabályok jóváhagyása ugyan hiába várat még magára, a tagállami fejlesztési célkitűzéseket magában foglaló KAP Stratégiai Terv előkészítése már megkezdődött. Az Agrárminisztériumban megalakultak azok a tervezési munka- és almunkacsoportok, amelyek a már említett stratégiai tervdokumentum kidolgozásáért felelősek. Emellett a Magyarország által a 2021-2027-es időszakban alkalmazni kívánt beavatkozások megalapozását jelentő ágazati helyzetfelmérések is folyamatosan készülnek, amelyek az illetékes kamarai osztályok és alosztályok bevonásával kerülnek megvitatásra.

A termelőknek tehát most van lehetőségük arra, hogy elmondják véleményüket, és ezáltal hatással legyenek a következő időszak őket érintő támogatáspolitikájára.

A NAK célja, hogy a 2020 utáni Közös Agrárpolitika keretei olyanok legyenek, amely minél inkább a magyar termelők érdekeit szolgálja. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a kamarai tagokat már a kezdetektől fogva bevonjuk a programozásba, és egy olyan párbeszéd alakuljon ki, amelyre a tervezés további szakaszaiban is lehet építkezni.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés