Hírek

Elindult az új kamarai igazolványok kikézbesítése

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megkezdte az új kamarai igazolványok kipostázását a nem őstermelő, és az Egységes Kérelem beadása során a kamara falugazdász-hálózatát 2016-ban igénybe vevő tagjai részére. Első körben közel 10 ezer tag kapja kézhez a kamarai kártyáját ajánlott küldeményként, a fennmaradó, további körülbelül 100 ezer tag számára a kártyák gyártása, küldése és kézbesítése folyamatosan történik meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, valamint az egyszerűsítést szem előtt tartva támogatja tagjai munkáját. A tavalyi év egyik legjelentősebb kamarai vállalása szerint a korábbi, papíralapú őstermelői igazolványokat új, plasztikalapú igazolványok váltották fel, amelyeknek cseréje már most jelentős sikerként értékelhető. Az igazolvánnyal eddig nem rendelkező kamarai tagok juthatnak most hozzá kamarai igazolványukhoz. A folyamat végén elmondható lesz, hogy a kamara valamennyi tagja rendelkezik majd okos igazolvánnyal – írja közleményében a kamara.

A folyamatosan postázásra kerülő nagyjából 110 ezer kamarai igazolvány használata a kamarai jogviszony igazolása mellett

jelentősen felgyorsítja az adminisztrációs folyamatokat, lerövidíti a falugazdászoknál az ügyintézéssel töltött időt.

Az így felszabaduló időt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kollégái a tagok felmerülő problémáinak még gyorsabb, alaposabb és teljes körű kivizsgálására és segítségnyújtásra használhatják. A gyorsabb és gördülékenyebb ügyintézés a várakozás idejét is jelentősen lecsökkentheti, amelynek köszönhetően az ügyintézésre szánt idő jobban tervezhető, könnyebben ütemezhetővé válik. A kamarai igazolvány nyújtotta elektronikus megoldásoknak köszönhetően a falugazdászok naprakész információkkal rendelkezhetnek a tagok ügyeinek állapotáról és azok folyamatairól, valamint a folyamatok nyomon követése is egyszerűsödik.

A NAK felhívja a figyelmet:

fontos, hogy a kártya kézhezvételét követően a tagok minden alkalommal vigyék azt magukkal, amikor ügyintézés céljából felkeresik a lakhely/székhely szerinti illetékes falugazdászt, hiszen az igazolvány a kamarai tagság igazolására szolgáló eszköz.

A Kamarai Igazolvány felhasználhatósági köre a jövőben jelentősen bővülni fog, ezekről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra a későbbiekben folyamatosan ad majd tájékoztatást. A korábban kiadott kedvezményre jogosító kamarai kártya az új igazolványok kézhezvételével inaktiválásra kerül.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook