Hírek

Emelkedett a mezőgazdaságban az átlagkereset

Az előző évhez képest nőtt az átlagkereset más szektorok mellett a mezőgazdaságban is. Mindez a beruházások és a minimálbérek emelkedésének a következménye.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt.
– Az év első felében 5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest, ebből pedig többek között a bérek és a keresetek tartósan magas növekedése is adódik – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a KSH friss adatait kommentálva.

A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a bérnövekedés a szolgáltató szektorban volt a legmagasabb, mellette pedig az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban volt jelentős a keresetek emelkedése.

– A beruházások lendületes növekedése magával hozza a munkaerő-szükséglet növekedését, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése is hozzájárult ahhoz, hogy a keresetek növekedtek még az olyan, országos átlagnál alacsonyabb fizetést biztosító ágazatokban is, mint a mezőgazdaság – magyarázta.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés