Hírek

Erőteljes tiltakozás a készülő uniós zöldmegállapodás kapcsán

Felháborodást keltettek a gazdálkodók körében az európai zöldmegállapodás agráriumot érintő célkitűzései, a nemrég nyilvánosságra hozott Biodiverzitás, valamint a Termőföldtől az asztalig elnevezésű stratégia.

Az új szabályok az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei szerint az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik. A gazdák kifogásolják, hogy a véleményüket nem vették figyelembe a stratégia elkészítésekor, illetve hatástanulmányok sem készültek a témában – hangzott el az M1 Magyar gazda című műsorában – írja a hirado.hu.

Teljesen szokatlan volt, hogy a koronavírus-járvány közepette az európai mezőgazdaságot képviselő vezetők nélkül, az Európai Unió agrárvezetői nélkül hirdették ki ezt a stratégiát – mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke úgy fogalmazott, hogy döbbenetes látni, hogy egy európai bizottsági tisztségviselő egy témában úgy tart sajtótájékoztatót, hogy az agráriumot érintő bizottsági tagot nem hívták meg arra. „Természetesen az ambiciózus célok kitűzése helyes dolog, de teljesen abszurd elvárásokat megfogalmazni, az már a normalitás határait súrolja” – fogalmazott.

A stratégia többek között előírja, hogy az állattartásban 2030-ig felére kell csökkenteni az antibiotikumok alkalmazását. A növényvédőszer-használatot 50 százalékkal, a műtrágyáét pedig 20 százalékkal kell mérsékelni tíz év alatt. A vegyszerhasználatot már eddig is szigorúan korlátozta az unió.

Petőházi Tamás szerint ennek már van egy rossz hagyománya az Európai Unióban, ami 2007-2008-ban kezdődött, és azóta jelentősen csökkent a növényvédőszer-választék, az elmúlt évben is negyvenvalahány hatóanyagot vontak ki, az engedélyezett tizenkettővel szemben.

Fotó wikipedia

Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke hozzátette: további probléma, hogy a klímaváltozás hatására folyamatosan új kártevők, kórokozók jelennek meg, és ezek ellen védekezni kellene valamilyen formában. A világon már most is az Európai Unióban a legszigorúbbak az élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi előírások.

A zöldmegállapodás tervezett intézkedései a szakemberek szerint az élelmiszerárak növekedéséhez, az agrárvállalkozások és az európai mezőgazdaság ellehetetlenüléséhez vezethetnek. Győrffy Balázs szerint ez egész egyszerűen azzal jár majd, hogy Európában nem lehet versenyképesen termelni.

Egy komoly befektetői érdekcsoportnak az az elképzelése, hogy az európai uniós mezőgazdasági termelést harmadik országokba kellene kivinni – mutatott rá Petőházi Tamás, és hozzátette, többen gondolják így; egyértelmű, hogy azokban az országokban nincsenek ilyen szigorú szabályok.

Fotó: Public Domain Pictures

Ha megnézzük, mely szervezetek támogatják a „farm to fork”-kezdeményezést, akkor azt látjuk, hogy például a Nyílt Társadalom Alapítványok. Ennek az alapítványnak az atyja Ukrajnában nemrégiben horribilis mennyiségű földterületet vásárolt, és felmerül, ha az Európai Unióban az agráriumban betiltanak bizonyos eljárásokat, valamilyen formában ellehetetlenítik a gazdákat, akkor nyilván valahonnan majd meg kell venni az élelmiszert – közölte Győrffy Balázs.

A környezetre és az európai lakosság egészségére is káros lehet, ha az unió olyan harmadik országból vásárol élelmiszert, ahol jóval többféle vegyszert használnak a mezőgazdaságban. Ráadásul a növényvédő szerek visszaszorítása a génmódosított növényfajták megjelenésének kedvez.

Ledó Ferenc szerint sokan a GMO-lobbit érzik emögött, mert a GMO-val sok növényvédő szert ki lehet váltani. „Nem tudjuk a konkrét hatását, az majd  húsz-harminc év múlva derül ki” – mutatott rá.

A gazdálkodók azt remélik, hogy a két stratégiát a későbbiekben vitára bocsátják, így azokat módosítani lehet majd. A magyar kormány a gazdák mellé állt a kérdésben: jelezte az Európai Bizottság felé, hogy hazánk számára kizárólag jól átgondolt, teljesíthető feltételeket tartalmazó célok fogadhatók el. A szaktárca szerint az intézkedések lehetséges következményeiről hatástanulmányokat kell készíteni, és csak olyan döntéseket lehet meghozni, amelyek úgy teszik fenntarthatóvá az európai agráriumot, hogy közben nem veszélyeztetik annak versenyképességét.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés