Hírek

Ezekre kell odafigyelniük a gazdáknak 2016 elején

Megújulnak az őstermelői igazolványok, módosul a mezőgazdasági termelő definíciója, az élelmiszerlánc-biztonsági díj, jön a párlatjegy.


fotó: 123rf

Ahogy már többször beszámoltunk róla: megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok, a papír alapú igazolványok helyett kártya alapú igazolványt vezetnek be, az új rendszer sikeresen elindult.  Változást jelent, hogy az eladónak ki kell írnia, saját őstermelői tevékenységből származó terméket értékesít, és fel kell tüntetnie az igazolvány számát. Megszűnik az az ellentmondásos helyzet is, hogy az őstermelők ugyanazt a terméket azonos helyen és azonos időben őstermelőként és egyéni vállalkozóként is értékesítik. Ellenőrzéskor, adott esetekben, a büntetésen túl akár két évre is bevonhatják az őstermelői igazolványát annak, aki így téveszti meg a vásárlókat. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is ingyenes marad, az ügyintézés sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Fontos változás, hogy a földtörvény kapcsán megváltozott a "mezőgazdasági termelő" jogi definíciója és a mezőgazdasági termelőszervezet agrárüzemének jogszabályban foglalt meghatározása is. A mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó mezőgazdasági termelő vagy szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy folyamatosan öt éve Magyarországon mezőgazdasági és erdőgazdálkodási tevékenységet folytat – hívja fel a figyelmet Törökné Rácz Erzsébet mezőgazdasági adószakértő. A másik kategória a mezőgazdasági termelő szervezet agrárüzeme, amely szintén folyamatos mezőgazdasági alaptevékenységet végez Magyarországon, és ez az összes tevékenységen belül eléri az 50 százalékot.

A számviteli változások között vannak egyéb, a gazdákat érintő és idén életbe lépő, kisebb módosítások is, például, a házi pálinkafőzésre vonatkozó szabályok. A házi főzésű pálinka esetében „párlatjegyet” kell venni, amelynek ára 700 forint, és minimum öt darab kell belőle az otthon pálinkafőzéssel, vagy gyümölcstermesztéssel és pálinkafőzéssel foglalkozó gazdálkodónak. Ezt követően az összes kifőzött pálinkáját párlatjegyekkel kell lefedeznie. 86 párlatjegyet vehet egy gazdálkodó egy évben. Változott az élelmiszerlánc-biztonsági díj is: a korábbi sávos kulcsok megszűntek, és egységes elszámolás van, ami érintheti a mezőgazdasági termeléssel foglalkozókat, illetve az élelmiszer-előállítókat, -forgalmazókat.

A változások nyomon követéséhez és a jogszabályok értelmezéséhez célszerű szakember segítségét kérni. Ma már a könyvelésen kívül számos más olyan terület van, ahol szaktanácsadók segítik a mezőgazdászok munkáját. A gazdáknak célszerű olyan szakértőket alkalmazniuk, akik az agráriumra specializálódtak – hívja fel a figyelmet Török Zoltán mezőgazdasági pályázati szakértő. Nem feltétlenül elég, ha valakinek a pályázatírási, könyvelési, jogi, adózási kérdésekben területén megvan a megfelelő szaktudása, sokkal fontosabb, hogy mindez gyakorlatban is tudja alkalmazni. Ha ugyanis ez a tudás hiányos, nem tud személyre szabott tanácsot adni a gazdálkodónak.

A szaktanácsadó alkalmazása előtt annak is érdemes utánajárni, hogy a kiválasztott szakember szerepel-e a szaktanácsadói névjegyzékben. A névjegyzékben szereplő szaktanácsadók nyújtotta szolgáltatásra ugyanis az EU támogatást ad, ami azt jelenti, hogy a gazdálkodónak körülbelül a tarifa tíz százalékát kell kifizetnie, a többit a támogatásból vissza lehet igényelni. A szaktanácsadók kiválasztásánál fontos szempont lehet, van-e szakmai felelősségbiztosítása, hiszen ő is ember, és hibázhat, de fontos, hogy ilyenkor ne az ügyfelet, a gazdálkodót terhelje a kiszabott büntetés.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés