Hírek

Felelős állattartást elősegítő ivartalanítási program indul

Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára – jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta, a Magyar falu programon belül meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet – írja az MTI.

fotó: pixabay.com

Az elegendő felkészülési idő biztosítása érdekében a kiírásra két hónap múlva lehet benyújtani az első pályázatokat, majd a érintetteknek 30 napjuk van a beadott anyag véglegesítésére. Az utolsó benyújtási határidő július 18-a – ismertette a politikus.

Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, az állatvédelemről indított internetes kérdőívre több mint 262 ezer válasz érkezett, és a véleményüket elmondók kiemelt feladatként jelölték meg az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását.

A miniszteri biztos hozzátette, a támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A most meghirdetett 500 millió forintos keret 14 000 állat ivartalanítására elegendő.
A pályázat keretében az önkormányzat támogatást igényelhet, hogy segítséget nyújtson a település lakóinak kutyák és macskák állatorvos által elvégzett ivartalanítására, az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint mikrochippel való megjelölésére.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés