Hírek

Filmsorozat népszerűsíti a természetvédelmi őrök munkáját

A természetvédelmi őrök áldozatos munkájának szélesebb körű megismerésére jó alkalmat teremt az Akcióban a természet őrzői című nyolc részes filmsorozat – jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a filmsorozatot bemutató rendezvényen kedden, Budapesten.


fotó: magyarnemzetiparkok.hu

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott eseményen Rácz András arról beszélt, hogy a nemzeti parki igazgatóságok 1,6 milliárd forintból fejlesztik ebben az uniós költségvetési ciklusban a természetvédelmi őrszolgálat hatékonyságát. A környezetügyért felelős államtitkár tájékoztatása szerint

összesen 250 természetvédelmi őr dolgozik az igazgatóságok szervezetében, akik kiemelt feladata 849 000 hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, valamint a védett növény és állatfajok, illetve 38 000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása. 

Hozzátette: egy természetvédelmi őr átlagosan több mint 8000 hektáron végzi a tevékenységét. Hangsúlyozta: a munkatársak évente több mint ezer esetben látnak el közös szolgálatot a rendészeti szervekkel. A szolgálatellátások elemzése pedig azt mutatja, hogy nagyszámú természetet veszélyeztető vagy károsító cselekmény hiúsul meg a természetvédelmi őrök jelenléte miatt.

Rácz András fontosnak nevezte, hogy a természetvédelmi őrök áldozatos munkáját a szélesebb nyilvánosság is megismerhesse, amire jó alkalmat teremt az Akcióban a természet őrzői című nyolc részes filmsorozat. 

Az alkotás elkészítésével a Filmdzsungel Stúdió mindent megtett azért, hogy kameráikkal, a film erejével segítsék bemutatni a természetvédelmi őrök, áldozatos, elkötelezett munkáját, melynek célja a veszélyeztetett élőhelyek és fajok megóvása és bemutatása – emelte ki a környezetügyért felelős államtitkár.

A rendezvényen ismertették azt is, hogy az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivált idén május 24-26. között rendezik meg Gödöllőn. A több napos esemény természet- és környezetvédelmi programmá nőtte ki magát, amelynek fókuszában az ember és a természet közti kapcsolat áll.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook