Hírek

Fokozottan figyeljünk a biztonságra a hétvégén!

Tömeg várható a temetők környékén az elkövetkezendő napokban – zsebtolvajok is megjelenhetnek, és az elővigyázatlanság tűzesetekhez is vezethet. A rendőrség és a katasztrófavédelem is óvatosságra inti a látogatókat.

– Ne megszokásból közlekedjünk a temetők környékén ezekben a napokban – hívja fel a figyelmet a Komlói Rendőrkapitányság –, hiszen a sírkertek környékén ebben az időszakban megnövekszik a gyalogos- és gépjárműforgalom, illetve forgalomkorlátozások is várhatók. Lehet számítani alkalmi tolvajok megjelenésére is, ezért fontos, hogy a járműveket gondosan be kell zárni, és az utasterében ne maradjon semmilyen érték látható helyen. – Pénzt, bankkártyát, telefont lehetőleg mindenki a kabátja belső zsebében tartsa – írja a bama.hu.

fotó: pikist.com

A zsebtolvajok is megjelenhetnek, kihasználva a temetők körüli tömeget, ezért fontos, hogy mindenkinél csak annyi pénz legyen, amennyi feltétlenül szükséges – hangsúlyozzák a felhívásban. Kiemelve, hogy mielőtt elmegyünk otthonról, körültekintően ellenőrizni kell, hogy bezártuk-e az ajtókat, ablakokat. A temetőben pedig a táskát, egyéb értékeket egyetlen pillanatra sem szabad őrizetlenül hagyni – a megye más rendőrkapitányságai is hasonlókra figyelmeztetik a temetőkbe látogatókat.

A katasztrófavédelem is elővigyázatosságra int, az utóbbi napokban ugyanis egyre többször riasztották őket kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez.

– A gyertyák és mécsesek nemcsak a sírkertekben, hanem otthon is veszélyes helyzetet teremthetnek. Minden évben előfordul, hogy egy mindenszentek vagy halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt kiég egy lakás – közölték. Gyakori ok, hogy az égő mécsest, gyertyát gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek egyéb helyiségekre.

– Az égő gyertyát vagy mécsest tegyük tűzálló tálra, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, és olyan stabil helyet keressünk, ahol nem tud eldőlni, a közelében pedig ne legyenek éghető anyagok – hangsúlyozzák. Ha töklámpást helyezünk el, győződjünk meg róla, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook