Hírek

Fontos a magyar-üzbég agrárgazdasági kapcsolatok erősítése

Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Taskentben, kedden, az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ avatási ünnepségén.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő agráriuma korszerű tudásra és modern technológiákra épül. Ezért mindkét nemzet akkor lesz sikeres, ha már most a leginkább versenyképes országok közé kerül a mezőgazdaság megújításában is. Nagy István kiemelte: a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben. Hangsúlyozta, a két ország között létrejött megállapodás lényege, hogy a magyar és üzbég szakértők közösen mérjék fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében – írja közleményében az Agrárminisztérium.

fotó: AM

Kifejtette: az együttműködés fontos része a gyakorlati és kutatási szakemberek képzése, valamint az ismeretek átadása is, mind hazánkban az újonnan létrehozott integrált magyar agráregyetem keretei között, mind pedig a közép-ázsiai ország vonatkozásában. A tárcavezető meggyőződése szerint a közös beruházások révén olyan projektjeink valósulhatnak meg, amelyek alkalmasak lesznek a régión kívüli, harmadik országbeli piacszerzésre és terjeszkedésre is.

Nagy István a többnapos üzbegisztáni látogatás során Zsamsid Abduhakimovics Hodzsajev földművelésügyi miniszterrel munkatervet írt alá az üzbég-magyar mezőgazdaság, élelmiszerellátás és állattenyésztés fejlesztéséről. A tárcavezetők emellett öntözési és vízgazdálkodási keretmegállapodást is kötöttek a két ország között. A miniszter ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország számára a mező- és élelmiszergazdaság stratégiai ágazat, a nemzetgazdaság motorja, amely hazánk ellátása mellett komoly potenciált jelent a magyar termékek, szolgáltatások és tudás exportja tekintetében is. Nagy István a közös munka kapcsán elmondta, hogy a hazánk számára kiemelt fontosságú a vetőmagágazat és a nagy hagyományokkal rendelkező állattenyésztés.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés