Hírek

Fontos az agráriumban dolgozók társadalmi elismertségének növelése

Fontos az agráriumban dolgozók társadalmi elismertségének növelése – mondta az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a tárca politikai államtitkára a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének VII. kongresszusán.

Farkas Sándor kifejtette: az agráriumban dolgozók alapvető érdeke, hogy az ágazat visszaszerezze társadalmi elfogadottságát, gazdasági súlyát; ehhez az Agrárminisztérium szak- és támogatáspolitikája mellett a mezőgazdaságban a generációváltás, az új technológiák alkalmazása, a hatékonyságnövelés, továbbá a szaktárca, a kamara, valamint az érdekképviseleti szervek együttműködése is szükséges.


fotó: pixabay

 Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt években felfelé ívelő pályára állt az ágazat, a mezőgazdaság teljesítménye tavaly elérte a 2720 milliárd forintot, 2010 és 2018 között 33 százalékkal emelkedett. A további teendők között említette az öntözésfejlesztést, a digitális technológiák kínálta hatékonyságnövelést, az élelmiszer-feldolgozás megerősítését és a szakképzési rendszer átalakítását.

 Farkas Sándor hangsúlyozta: ha a magyar gazdálkodók ki tudják használni a természeti adottságokat, az évszázadok alatt felhalmozott tudást, a precíziós gazdálkodás adta előnyöket, akkor akár meg is duplázható Magyarország élelmiszertermelése.

Ezzel 20-25 millió ember számára lehetne megtermelni a biztonságos élelmiszert, amire a jövőben egyre nagyobb kereslet lesz.

Az öntözésfejlesztéssel kapcsolatban az államtitkár elmondta: hosszú távon öntözés nélkül rentábilisan már nem lehet termelni, ezért is különösen fontos az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat az öntözéses gazdálkodásról.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook