Hírek

Forró nyár után még forróbb lehet az ősz

Júliusban tovább súlyosbodott az aszályhelyzet. Az év első 7 hónapjában esett csapadék 1901 óta idén volt a legkevesebb. Augusztusig országos átlagban 188 mm csapadékot mértek, ami az ilyenkor szokásos 345 mm alig több mint fele. A legcsapadékosabb térség Szentgotthárd – Farkasfa (406 mm) a legszárazabb pedig Szolnok-Szandaszőlős (98 mm) volt. – olvashatjuk Dr. Wagenhoffer Zsombor írását a MÁSZ honlapján.

A Duna-vízgyűjtőn az éghajlati átlaghoz képest 25 százalékos, míg a Tisza vízgyűjtő területén 31 százalékos csapadékhiány alakult ki. Augusztus elején mind a 12 vízügyi igazgatóság területén vízhiány elleni készültség volt érvényben. 7 vízhiánykezelő körzetben első-, 5 körzetben másod-, míg 23-ban harmadfokú (vagyis a legmagasabb) volt a védekezési készültség.

A tegnap megjelent Magyar Állattenyésztők Lapja augusztusi száma több cikkben is foglalkozik az aszály kapcsán kialakult helyzettel.

Az aszály sajnos csak az egyik nehézség, amivel idén a magyar állattenyésztőknek – és az európai gazdák többségének – meg kell küzdeniük. Nagyon drága a takarmány, az energia és szinte minden input anyag, ráadásul vannak és sajnos lesznek ellátási gondok. A német és ehhez kapcsolódóan a hazai vágósertés árak két hónapig befagytak, aztán a múlt héten 5%-ot emelkedtek. A meghatározó európai sertéstartó országban 5-15 százalékos áremelkedés volt a nyáron, de ez szinte sehol nem elég a jövedelmező sertéshús előállításhoz. A tejtermelés sem jövedelmező, hiába emelkedett nyáron rekord magasra (160 Ft/kg főlé) a nyerstej ára. A húsmarha- és juhtartók helyzetét a kisült gyepek is nehezítik. Sokan a beruházások elhalasztásával vagy az állomány csökkentésével próbálnak túlélni, de vannak, akik felszámolják az állattartói tevékenységüket. Vannak egészen drámai helyzetek.

Drága takarmányból nem lehet olcsó élelmiszert előállítani, ezért úgy néz ki, egy időre vége ennek a korszaknak. Ez minden bizonnyal csökkenteni fogja a jóléti társadalmakban az utóbbi évtizedekben szégyenítően nagy arányt elérő élelmiszer pazarlást. Ez a jó hír. Az viszont rettenetesen igazságtalan, hogy az infláció éppen a legkiszolgáltatottabb rétegeket és országokat sújtja.

A politikusok vagy túl rövid vagy beláthatatlanul hosszú távra gondolkodnak és ritka kivételektől eltekintve rossz válaszokat adnak a kialakult helyzetre, ami egyébként pont azért ilyen rossz, mert egy ideje nem jó irányba terelik a demokrácia nevében egyre erőszakosabban az EU tagországok gazdaságait és az embereket.

Az EU döntéshozói makacsul ragaszkodnak a szankciós politikához, aminek a hatásai egyre súlyosabb terhet jelentenek a gazdaság és a lakosság számára. Azt nem lehet megjósolni, hogy mikor telik be a pohár a most még jólétinek nevezhető, de vásárló erejét és túlélési képességét fokozatosan elveszítő nyugat-európai társadalmakban, azonban egyre több repedés keletkezik a stabilnak gondolt falakon. Elég, ha csak a holland, olasz, spanyol gazdák egyre erőteljesebb tiltakozását figyeljük vagy az olasz, brit, szlovák, észt kormányválságokat nézzük.

A forró nyarat még forróbb ősz követi majd – ugyanis akkorra gyűrűzik be a gáz, az olaj és az élelmiszer válság – hacsak nem tudnak a nagyhatalmak olyan megállapodásokat kötni, amik pozitív hatással lesznek az élelmezés és energiaellátás területére. Egyelőre ennek sajnos semmi jele.

agrotrend.hu / allattenyesztok.hu, Dr. Wagenhoffer Zsombor

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook