Hírek

Gyanús erdő-ügyek – a kár elérheti a másfél milliárdot

Tavaly került nyilvánosságra, hogy az állami gazdaságoknál komoly problémák vannak. Múlt héten feljelentést tett a Kehi hat erdészeti vállalatnál. A kormány felügyelete alá tartozó szervek ellenőrzésével foglalkozó szervezet több hónapos kutatás után közel másfél milliárdos kárt tárt fel. A másik 16 erdészet vizsgálata még folyamatban van.

Többek között lopás, csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a múlt héten az állami erdészeteknél történt visszaélések feltárása után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – értesült a Népszabadság. Információik szerint a kormány felügyelete alá tartozó szervek ellenőrzésével foglalkozó szervezet több hónapos kutatás után hat erdészetnél közel 1,5 milliárdos kárt – felesleges kiadást és a rossz gazdálkodás miatt elmaradt bevételt – tárt fel.

Tavaly került nyilvánosságra, hogy az állami gazdaságoknál komoly problémák vannak. A Kehi tavaly már készített egy gyorsjelentést az erdészetek 2010 és 2013 közötti működéséről.

Az erdészetek a feladataik egy jelentős részét kiszervezték, a vállalkozókat versenyeztetés nélkül bízták meg, az árakat pedig nem a piaci viszonyok határozták meg. Négy évvel ezelőtt a Zalaerdő például 406 milliós prémiumot fizetett ki egy vállalkozónak csak azért, mert időre elvégezte a munkát, holott ez szerződésbe foglalt kötelessége volt. A Kehi ősszel megállapította azt is, hogy az erdészetek által drágán megvásárolt gépeket kiadták bérbe, de az egyik cég például bérleti díj nélkül fuvarozhatott az állami vállalat autójával. A hivatal szerint a rossz és figyelmetlen gazdálkodás miatt a vizsgált hat vállalat minimális eredményt ért el. 2010 és 2014 között a 202 milliárd forintos bevételből mindössze 7,7 milliárdos profitot „sikerült” elérni, amiből még adóztak is a cégek. Mindezt úgy, hogy közben több milliárd forint uniós és állami támogatásban részesültek.

Idén tavasszal a Népszabadság kikérte az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól a vezetők fizetési adatait. Ezekből kiderült: hét állami erdőtársaság vezetője kétszer annyit keres, mint Orbán Viktor, a cégvezérek többségénél átlépik a miniszterelnök által 2010-ben meghatározott kétmilliós fizetési plafont. A Kehi által ősszel ellenőrzött hat erdészet közül ötnek a vezetője a legmagasabb fizetési kategóriába tartozik az állami szektoron belül.

A visszaélések feltárása után Lázár János elrendelte mind a 22 erdőgazdaság átvilágítását, továbbá a Kehi folytatta a Bakonyerdő Zrt.-nél, az Egererdő Zrt.-nél, a Mecsekerdő Zrt.-nél, a SEFAG Zrt.-nél, a VERGA Zrt.-nél és a Zalaerdő Zrt.-nél végzett vizsgálatot is kiterjesztve a 2014-es évre, sőt a tavalyi és az idei évre vonatkozóan is tettek megállapításokat.

A másik 16 erdészet vizsgálata még folyamatban van, de információk szerint, a Kehi ott is komoly problémákat észlelt.

Tizenkét gazdaságnál az Állami Számvevőszék is vizsgálódott, az átvilágítás eredményét tavaly novemberben mutatták be. Az ÁSZ szerint sorozatos, rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel. A jelentés megjegyezte: az erdészetek évtizedek óta változatlan áron, hektáronként 50-70 forintért használják az állami földeket, ami a jelenlegi piaci árszintet figyelembe véve ma már értelmezhetetlen. A Magyar Idők tavaly arról írt, két esetben a bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért az ügyeket az ÁSZ átadta az illetékes nyomozó hatóságnak.

agrotrend.hu / nol.hu  

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook