Hírek

Gyereknapi programok és vörösbor premier a Follyban

A Folly Arborétum és Borászat idén is gyereknapi programokkal várja a családokat Badacsonyörsön. Kreatív gyermekfoglalkozások, arborétumi túrák teszik színessé május utolsó hétvégéjét a 116 éves kertben, a felnőttek pedig megkóstolhatják a Boróka vöröst, a tradicionálisan fehér boros Folly első vörösborát.

A május 30-i gyereknapon a Folly is színes programokkal várja a kicsiket: délelőtt interaktív kerti sétára invitálja őket, hogy játékos formában fedezhessék fel az arborétum kincseit, majd a kertben található virágokból karkötőt is készíthetnek. Délután pedig gyereknapi kézműveskedés keretében alkothatják meg saját illusztrációikat a Folly meséjéhez, origami és más hajtogatási technikák segítségével.

forrás: folly.hu

Május 29-én, szombaton az arborétumok napját is ünnepli a Folly: 3 időpontban induló vezetett túrát tartanak a növénykertben, amelyekre a helyszínen, a bejáratnál lehet majd jelentkezni. Ennek során az érdeklődők behatóbban is megismerkedhetnek az arborétum 1900-as évekre visszanyúló, 4 generáción át ívelő történetével, továbbá a Folly különleges növényeivel.

A család felnőtt tagjai számára terveztek egy másik izgalmas programot is a hétvégére, mivel a 10 éve tradicionálisan fehér borokkal foglalkozó Folly idén elkészítette első vörösborát. A merlot és a cabernet sauvignon szőlőfajták keverékéből készített Boróka vörös ezen a hétvégén debütál a nagy nyilvánosság előtt. Május utolsó hétvégéjén lehetőség lesz megkóstolni a gyümölcsös (málnás-meggyes), enyhén fűszeres, kakaós-kávés összetett ízvilágú borkülönlegességet, és kérdezni a pincészet munkatársától.

Program 2021.05.29. szombat, Arborétumok napja

  • Vezetett túrák: 11:00 óra, 14:00 óra, 17:00 óra

  • A túrára a helyszínen, a bejáratnál lehet jelentkezni, ára: 1500 Ft/fő.

Program 2021.05.30. vasárnap, Gyereknap

  • 11:30 órától: interaktív kerti séta virágkarkötő készítéssel

  • 14:00-16:00 óra között: gyereknapi kézműveskedés, Folly mese illusztrálása, origami, hajtogatás

  • A gyereknapi foglalkozásokra a helyszínen lehet jelentkezni. Az interaktív túra, valamint a kézműves foglalkozás ára is 1200 Ft/fő. Az eseményről a Facebookon ITT találhatók információk.

Program 2021.05.29-30. szombat-vasárnap, Boróka vörös premier

  • 11:00-17:00 óra között Folly Boróka vörös borkóstoló

  • A borkóstoló jegy ára 1500 Ft/fő. Az eseményről a Facebookon ITT találhatók információk.

fotó: folly.hu

Folly – A Balaton édenkertje

A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 116 évvel ezelőtt. A hely extra klimatikus adottságainak köszönhetően a messzi földről érkezett ritka növények is gyökeret vertek, ezért az arborétum gondozását a család újabb generációi vitték tovább. Az induláskor alig fél hektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa- és cserjeféle virul. A Folly család négy generációjának elkötelezett munkája és kitartása a Balaton édenkertjévé varázsolta a helyet. Az itt található négy világtáj növényei, a különleges cédrusok, ciprusok és borókák egész évben várják a látogatókat. Mi több, az érdeklődők a helyszínen Folly teákat, szörpöket és borokat is kóstolhatnak, az étteremben pedig badacsonyi ínyencségekkel várják a vendégeket. A Folly Arborétumba történő látogatáshoz nem szükséges védettségi igazolvány – csak az étterem belső terében kérik ennek felmutatását.

agrotrend.hu / Folly Arborétum

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook