Hírek

Három tonna ponty érkezett a Vas megyei vizekbe

Három tonna pontyot telepített a szövetség hat tóba kedden. A Hársas-tóba 500 kilogrammot szántak, ám a magas vízállása miatt a halak az Új-perinti I. számú tóban leltek új otthonra.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kedden folytatta a nyári pontytelepítéseit – írja a vaol.hu. A horgászok töretlen bizalmának és a dinamikusan emelkedő jegyváltásoknak köszönhetően ismét 1500-2000 ponty érkezett Marcaliból a legkedveltebb vasi horgásztavakba, hogy minél többeknek legyen horgászati élményekben gazdag a nyári szabadsága. Az előzetes tervektől eltérően a Hársas-tó telepítését jövő hétre halasztották a tó rendkívüli vízállása miatt, így kedden az Új-perinti I. számú tó kapta meg azt az 500 kiló pontyot, ami a Hársas-tóba szántak.

– Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a vasi vizekbe a kedden érkezett telepítéssel együtt már rekordmennyiségű, 73 ezer 454 kilogramm pontyot telepítettünk a horgászok nagy örömére – fogalmazott Puskás Norbert, a vasi horgászszövetség ügyvezető elnöke.

Fotó: vasivizeken.hu

Összesen 3 ezer kiló fogható méretű, 1,5–2,5 kilogramm közötti ponty érkezett az alábbi vasi vizekbe: Szombathelyi Csónakázótó (600 kilogramm); Új-perinti I. számú tó (500 kilogramm) Hársas-tóra tervezett mennyiség; Püspökmolnári-tó (400 kilogramm); Magyarszecsődi-tó (500 kilogramm); Vasvári-tó (400 kilogramm); Gersekaráti-tó (600 kilogramm). A problémamentes és élményteli pecázás érdekében a mostani telepítés után sem rendeltek el horgászati tilalmat.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tagegyesületeinek ügyfélszolgálati/horgászjegy értékesítési rendje itt érhető el összegyűjtve, melyet a szövetég a horgászjegyet váltani szándékozó horgásztársak figyelmébe ajánl.

Az állami horgászjeggyel rendelkezők részére a napi-heti területi horgászjegyek megvásárolhatók online a www.horgaszjegy.hu oldalon, azt kérik, hogy lehetőség szerint válasszák ezt a megoldást a személyes jegyváltás helyett.

agrotrend.hu / vaol.hu

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook