Hírek

Háromszáz kiállító lesz az idei debreceni Farmer Expón

Kiemelt téma lesz a klímaváltozás és a vízgazdálkodás.

Háromszáz kiállítót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítására és vásárára, a Farmer Expóra, amelyet az idén 28. alkalommal rendeznek meg augusztus 15-18. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti agrárcampusán – jelentették be a szervezők.


fotó: farmerexpo.hu

A tavalyi expóhoz hasonlóan az idén is kiemelt téma lesz a klímaváltozás és a vízgazdálkodás – mondta Vaszkó László vásárigazgató. Hozzátette, hogy a rendezvény

a nyitóelőadását ezúttal is Nagy István agrárminiszter tartja az ökológiai fenntarthatóság, a vízgazdálkodás és az ehhez kapcsolódó tudástranszfer témakörében.

A vásárigazgató kiemelte, ez az egyetlen olyan mezőgazdasági kiállítás, ahol az üzleti találkozók, a termékbemutatók mellett különös hangsúlyt helyeznek a szakmai és tudományos információk továbbadására, ami a modern agrárium fejlesztéséhez elengedhetetlen.

A résztvevők egyebek közt tájékoztatást kapnak arról a portugál gigaberuházásról, amelynek eredményeként létrejött Európa legnagyobb stratégiai víztározója, a biztonságos vízellátás pedig kiszámíthatóvá teszi a mezőgazdasági termelést – jelezte.

Az idei növénytermesztési konferencia központi témája a jövedelmező és fenntartható kukoricatermesztés lesz, a szakemberek arról cserélnek véleményt,

mire van szükség ahhoz, hogy tartósan 20 tonna kukoricát lehessen termelni egy hektáron Magyarországon is.

A szarvasmarha tenyésztéssel foglakozó konferencián a 21. század tartási és takarmányozási kihívásaira keresik majd a válaszokat a szakemberek.

A sertéstenyésztési tanácskozáson szóba kerül a digitalizáció, továbbá időszerű takarmányozási, állategészségügyi és gazdasági kérdéseket vitatnak meg. 

A baromfitenyésztési konferencián is téma lesz a digitalizáció hatása a termelésre, a Juh és Kecsketenyésztők Országos Szövetsége pedig egynapos szakmai tréninggel készíti fel az ágazat szereplőit az ezen a területen is elkerülhetetlen nemzedékváltás minél zökkenőmentesebb lebonyolítására.

A Farmer Expo kísérőrendezvényén, a HORTICO zöldség-gyümölcs kertészeti konferencián a klímaváltozás hatásaival foglalkoznak majd elsősorban a szakemberek.

Béri Béla, az expó állattenyésztési bemutatóinak főszervezője elmondta, idén is rendeznek állattenyésztési bemutatókat (ló, szarvasmarha, juh) és tenyészállat bírálatokat, de állategészségügyi biztonsági okokból most első alkalommal nem lesznek élő sertések a debreceni Farmer Expón.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hajdú-bihari elnöke annak kapcsán, hogy a rendezvény kiemelt témája lesz a víz és az öntözés, jelezte: az idén és jövőre az országban megvalósuló vízügyi beruházások kétharmada Hajdú-Bihar megye területén valósul meg. Az MTI érdeklődésére ezek közül a Keleti főcsatorna mederkotrását emelte ki a szakember.

A Farmer Expón találkoznak először az erdélyi és a partiumi falugazdászokkal, ami az első gyakorlati megnyilvánulása annak a folyamatnak, amely során az erdélyi és a partiumi magyar gazdák az agrárkamara hajdú-bihari szervezetéhez fognak csatlakozni.

A kamarai vezető hozzátette: a hagyományoknak megfelelően a Farmer Expón szegik meg az új kenyeret is. Tavaly 66 tonna búzával 200 adományozó járult hozzá a magyarok kenyeréhez Hajdú-Biharban, amivel a második legnagyobb adományozók voltak, az idén is hasonló felajánlásra számítanak.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook