Hírek

Háromszáz településen irtják a szúnyogokat országszerte

Csaknem háromszáz településen, köztük a fővárosban is, ötvenezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyogirtási program – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén – írták a közleményben.

Fotó: Facebook / BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A munkálatokat szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik el.

A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.

Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom – ismertették.

Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést – áll az OKF közleményében.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés