Hírek

Húsz évre a társaságoké a megszerzett vadászterület

Sok harc, egyeztetés előzte meg a vadásztársaságok és a földtulajdonosok közötti egyezséget. Tolna megyében több olyan terület volt, melyre több vadásztársaság is igényt tartott. Mára a legtöbb helyen megszületett az egyezség. – írja a teol.hu.

– A megyében korábban 65 vadászterület volt, mára kettővel több lett, úgy, hogy több területet össze is vontak, illetve több helyen szét is szakadtak a régi vadásztársaságok – mondta Király István, a megyei vadászkamara titkára. – A 67 területből öt az állami erdőgazdaságé, egy pedig a Dalmand Zrt. földtulajdonosi területe. Három helyen még folyik a peres eljárás, a bíróságon múlik, hogy mikor lesz végük. Ezeken a területeken a bejegyzett vadászatra jogosult gyakorolja a vadgazdálkodási feladatot – mondta a megyei titkár.

Tájegységi gazdálkodás

A törvényalkotók a tájegységi gazdálkodásban látják a vadállomány megóvását. Országosan 52 tájegység került kialakításra, melyből három esik Tolna megyére. Minden egységnek egy fővadásza lesz, aki a minisztérium állományához tartozik, a fenntartható és szakszerű vadgazdálkodással és vadvédelemmel kapcsolatos feladatokat látja el. Ugyanakkor a végrehajtási rendelet még nem jelent meg, így több apró részlet nem világos, tette hozzá a szakember.

Peren kívül megegyeztek

A megye egyik kritikus pontja Bátaszék volt, itt két vadásztársaság harcolt a területekért, végül meg tudtak egyezni egymással peren kívül, mondta Molnár István vadász, aki egyben a földtulajdonosi közösség elnöke is. Az egyik vadásztársaságnak 3500 hektár körüli, a másiknak – itt vadászik Molnár István is – közel 6000 hektár terület jutott. A másik helyen is új vezetés van, így bíznak benne, hogy a vadásztanyáról is meg tudnak egyezni, mondta Molnár István, aki hozzátette, ha sikerül, akkor elállnak a kártérítéstől.

– A mi vadásztársaságunk neve Keskenyi Földtulajdonosi Vadásztársaság, és ahogy a név is jelzi, a tagok közül a többség helybeli földtulajdonos – mondta Molnár István. Ebben a vadásztársaságban közel 50 tag van. Vadban bővelkedő a területük, van itt vaddisznó, gím- és dámszarvas, fácán, nyúl. Az őzállományt viszont erősíteni kell.

Megkötötték a szerződéseket

Dr. Berta Attila, az Alsónánai Nimród Vadásztársaság elnöke is örömmel konstatálta, hogy húsz évre megkötötték a szerződést a földtulajdonosokkal, ebben szerepel, hogy évente 150 forintot fizetnek hektáronként a gazdáknak. Mivel a területük 3343 hektárnyi, így csak a bérleti díj közel fél millió forint, amit ki kell gazdálkodniuk. Vadkárral is kalkulálnak, ami a vadgazdálkodás költségeivel együtt évente 10-11 millió forint, amit elő kell teremteniük. Az elnök szerint ez tagi befizetésekből, bérvadászatból, trófeás vadászat értékesítéséből, valamint vadhús értékesítéséből finanszírozható. A vadásztársaságuk saját hűtőkapacitással is rendelkezik, ahol a vadhúst tárolni tudják, a közel hatmillió forintos beruházást teljes mértékben pályázati pénzből tudták megoldani. Úgy kalkulálnak, hogy éves szinten 30 embernek biztosítanak vadászati lehetőséget, mondta dr. Berta Attila.

Márciustól szigorúbbak a bírságok

Szorosabb együttműködést vár el a törvény a vadásztársaságok és a gazdák között. Már nem csak a vadásztársaság kötelessége a vadkár csökkentése, korábban a társaság viselte a kárt 95:5 százalék arányban. Az új szabály 5 helyett 10 százalékban húzza meg a határt, azaz a vadásztársaság csak az e fölötti kárt köteles megosztani a gazdával. Amennyiben bármelyik fél a törvényben előírt kötelezettségét nem teljesíti, a kárt teljes mértékben köteles lesz viselni. A vadgazdálkodási és vadvédelmi bírságok szigorításáról is rendelkezik a törvény: ötszörös, tízszeres emelkedésekről hallani, de ennek részleteit majd a végrehajtási rendelet szabályozza. A trófeás vadak bírálata esetén tíz év után újra alkalmazásra kerül a mínusz pontozás, ami azt jelenti, hogy hibás kilövés esetén pénzbírsággal sújtható a vadásztársaság.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook