Hírek

Így dolgozik a preparátor

A nemzetközileg elismert nagykanizsai preparátor, Gémesi Tamás több mint két évtizede dolgozik ezen a szakterületen. Preparálási palettájának sokszínűségéről és igényes munkáiról ismert szakember, több elismerő díjat is magáénak tudhat. Egyike ezeknek a 2014-ben, Longaronéban megrendezett Európa-bajnokságon elért kimagasló eredménye; leopárdos kompozíciójáért és a legjobb környezet kategóriában ezüstérmet kapott, illetve egy általa preparált rókafej is 2. helyezést ért el.

Sikeres vadászatot követően, a preparátorhoz szárított vagy nyers formában érkezik az elejtett állat bőre. A bőrt néhány hétig sóban tárolják, hogy a baktériumok ne tegyenek kárt benne. Ezt követően a bőrt megfelelő vegyszeres oldatban áztatják. A bőr kikészítésének első lépései az úgynevezett csávázás majd a cserzés – írja a hunormagazin.hu.

A kikészítési idő függ az állat bőrének vastagságától. Antilop esetében ezért a kikészítési idő jóval rövidebb, mint mondjuk egy elefánt vagy krokodil esetében. Majd következik a bőr vékonyítása, zsírtalanítása, tisztítása, varrása, szegélyezése. Tehát minden olyan folyamat, ami szükséges az állatbőr további munkálataihoz vagy az úgynevezett „öltöztetéshez”. Következő lépés a bőr formára (sablonra) való ráépítése. Manapság rengeteg forma elérhető, ezért ez a munkafolyamat sokkalta könnyebb, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt.

Amerikából, Németországból a sablonok könnyen rendelhetők, és előnyük, hogy újra hasznosíthatók a formázást követően. A bőrnek megfelelően alakítják majd az adott sablont, ami már kevésbé egyszerű feladat. Az állat felöltöztetését követően van egy száradási idő, ami az állat szőrének mennyiségétől függ; 3 héttől akár 2-3 hónapig is terjedhet. Dúsabb szőrű állat esetében ez hosszabb (pl. medve vagy pézsmatulok). Száradás után jönnek a „késztermékesek”, akik az adott anatómiának megfelelően alakítják az állat küllemét, varrási hibák, bőrhibák korrigálását végzik.

Ha kész az állat, akkor kezdenek neki a dioráma elkészítésének. A dioráma az az alap, amelyen az állat megáll. A dioráma kialakításánál törekszenek a harmonikus megjelenítésre, az adott állat életvitelének, élőhelyének és természetes környezetének megfelelően. Az állat szemét minőségi német és amerikai üvegszemmel helyettesítik, illetve az állkapocs műgyantából készül. Utómunkálatnak nevezhető a további kisebb korrekciók elvégzése, ilyen a szőr festése vagy egyéb apró esztétikai hibák javítása. E munkafolyamatok végeztével készül el teljesen egy preparátum, több hónap elteltével. 

Gémesi Tamás végül megemlítette, hogy ez egy olyan szakma, ahol a türelem kulcsszerepet játszik. Rengeteg időt és energiát vesz igénybe az alapos, aprólékos munka. Számára mindez nem csak munkát, hanem szenvedélyt és elkötelezettséget is jelent. A kitartás és az alázat pedig meghozza a várt eredményt. 

agrotrend.hu / Török Henrietta Kinga, hunormagazin.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés