Hírek

Így lesz ingyenes a vízhasználat a termelőknek

Az öntözési lehetőségek tartják izgalomban a mezőgazdaságban dolgozókat, különösen ott, ahol aszályok sújtották a földeket. A dél-alföldi régiót érinti talán a legsúlyosabban a vízhiány, és akik a felszíni vizeket vezetik csatornákon át a földjeikre, azoknak fizetniük kellett a vízért.

A már többszörösére emelt vízdíj azonban a legtöbb gazdálkodó számára kifizethetetlen és összeroppanthatta volna a kisebb-nagyobb gazdaságokat – írta a Növényvédőszer.hu. Ezért az állam beavatkozott, hiszen országosan több ezer ember megélhetése kerülhetett volna veszélybe, amiaz élelmiszer ellátásban terménykiesést okozhatott volna. Az Európai Unió még 2013-ban döntött arról, hogy a tagállamokban a mezőgazdasági vízhasználatért fizetni kell.

Hazánkban 2017-től fokozatosan vezették ki az állami támogatás mértékét. A szolgáltatási díj az alap- és a változó díjból tevődik össze: két éve a vízhasználók az alapdíj ötven százalékát fizetik, a másik ötven százalékot az állam állja. Az alapdíj ötven százalékát az állam idén is biztosítja, a változó díjat a vízhasználónak kell megfizetnie. A termelők baját az is tetézi, hogy abba sem tudják hagyni a gazdálkodást, mert köti őket a beszállítási kötelezettség, vagyis terményt kell produkálniuk.

A gazdálkodók a szorult helyzetükben segítséget reméltek, úgy tűnik, nem hiába. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter április 20-i Kormányinfóján azt jelentette be, hogy a tavalyi aszálykárok után a mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek a költségeit a kormány átvállalja.

Hogy mit lehet tudni jelenleg a részletekről, arról Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Agrárkamara elnöke azt nyilatkozta, hogy minden vízhasználó kedvezményt élvez, akinek vízjogi engedélye van. Ez a felszíni vizekből öntözőket érinti. – Ezek nagy mennyiségű vízhasználattal járnak: hektáronként milliméterben kifejezve évente 250 mm, amikor az éves csapadékmennyiség az átlagnak megfelelő. Ebben az évben tehát fellélegezhetnek a gazdálkodók, de jövőre újra felbukkanhat ez a probléma -tette hozzá a kamarai elnök, aki abban bízik, hogy a kormány nem csak erre az évre szánta ezt a kedvezményt, hanem jövőre is. Azt kell jelenleg tisztázni, hogy az elszámolási rendszer hogyan működjön. Ami egyértelmű: a vízhasználatnak megfelelően vízkönyvet kell vezetni, de nyilvántartást kell vezetni a vízmennyiségről, hogy a vízvagyonnal elszámolhassanak az érintettek. Hubai Imre arra számít, hogy a részletes szabályozás heteken belül elkészül és az minden érintett számára elérhető lesz.

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés