Hírek

Ilyen búvárfajt még nem láttak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Hazánkban igen ritka vízimadárfaj bukkant fel, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez volt az első észlelése.

Jeges búvárt (Gavia immer) figyeltek meg a napokban a Hejőkeresztúr melletti Debreceni-tavon. Ezt a ritka kóborló fajt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében korábban még nem észlelték – számolt be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a honlapján – írja a Turista Magazin.

Először január 18-án pillantotta meg a nemzetipark-igazgatóság munkatársa a nem mindennapi tollas vendéget, de elég távol volt tőle, és rá is sötétedett, ezért értékelhető fotót nem tudott készíteni róla. Másnap viszont sikerült újra megtalálniuk a jeges búvárt. Láthatóan igen jól érezte magát, sokat és hosszan bukott, többször pedig törpeharcsával a csőrében bukkant elő a víz alól – olvasható a beszámolóban.

Hazánkban két búvárfaj, a sarki (Gavia arctica) és az északi búvár (Gavia stellata) szórványos őszi átvonuló, amelyek a be nem fagyó vizeinknél át is telelhetnek. A jeges búvárnak viszont ez volt a 24. előfordulása Magyarországon. De még nála is ritkább a fehércsőrű búvár (Gavia adamsii), amelyet eddig csak 3 esetben figyeltek meg idehaza. Magyarországon minden búvárfaj védett, természetvédelmi értékük 25 ezer forint.

A búvárfélék (Gaviidae) az északi félteke sarkköri és sarkkör környéki vizeinek fészkelői. Táplálékuk elsősorban halakból áll. A jeges búvár nagy, úszóhártyás lábával rendkívül jól úszik, ügyesen merül, és a halfogásban is jeleskedik.

A fel- és a leszállás azonban nem az erőssége. Olyannyira alkalmazkodott a vízi életmódhoz, hogy nemcsak esetlenül mozog a szárazföldön, de fel sem tud szállni onnan. Ezért fészkét is olyan helyre rakja, ahonnan könnyen be tud csusszanni a vízbe.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook