Hírek

Indokolttá válik a hazai gesztenyetermesztés bővítése

Egyre kelendőbb a gesztenye itthon, ám a karácsonyi vásárok csemegéje leginkább külföldről kerül a fogyasztókhoz. Bár lenne tere a hazai termesztés bővítésének, ahhoz megfelelő irányú fejlesztésekre és a kártevőknek jobban ellenálló fajták nemesítésére lenne szükség.

Bár a hazai boltokban egész évben kap­ható a gesztenyemassza, a friss termés pedig ősszel kerül a kínálatba, a fogyasztás a karácsony közeledtével erősödik meg. A legnagyobb mennyiség nem a hazai ültetvényekről származik, évről évre jelentős mennyiségű importgesztenye érkezik az országba. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint megfelelő fejlesztésekkel csökkenteni lehetne a külpiaci kitettségünket – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pxhere.com

A köztestület elemzése szerint a hazai szelídgesztenye-termőterület nagysága – a területalapú támogatási kérelmek alapján – 2017-ben 210 hektár volt, majd 2018-ban 215,5 hektárra emelkedett. Az idén nem mutattak változást az adatok, a tavalyihoz hasonló szinten stabilizálódott a termelés. A legnagyobb termőterületek Nyugat- és Dél-Dunántúlon vannak.

Az ültetvények mellett ugyanakkor a ligetes szórványgesztenyésekből és vadon termő fákról is jelentős mennyiségű termés kerül a piacra. Sőt a kamara becslése alapján az évi 239 és 511 tonna közötti mennyiség jelentősebb részét ezek a vadon termő fák adják. Az éves gesztenyetermésben látható nagy ingadozás is annak tudható be, hogy kevés az üzemi ültetvény az országban, és a termesztéstechnológia is sok helyen fejlesztésre szorulna.

A szelídgesztenye a meleg, kiegyenlített hőmérsékletű, csapadékos területet kedveli, nagy előnye a többi gyümölccsel szemben, hogy jól bírja a téli hideget, és a tavaszi fagyok sem igazán viselik meg a növényt. Annál nagyobb bajt okoznak a kártevők. A fákat leginkább a szelídgesztenye-kéregrák tizedeli, de a szelídgesztenye-gubacsdarázs is komoly károkat okoz.

Többféle védekezési megoldás közül választhatnak a termesztők, a leghatékonyabban azonban a különböző betegségeknek ellenálló fajták nemesítésével lehetne javítani a termesztés színvonalát.

– Az ágazat hatékonyságának növelése érdekében az adott termőhely változó ökológiai tényezőihez minél jobban alkalmazkodó, illetve a különböző betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenálló fák nemesítésére, termesztésbe vonására lenne szükség. Így megfelelő minőségű és mennyiségű termést takaríthatnának be a gazdálkodók – hívta fel a figyelmet a NAK.

A fejlesztéseknek köszönhetően évről évre megbízható terméshozam érhető el, a hazai fogyasztói és feldolgozói igényeket pedig a jelenleginél nagyobb arányban hazai gesztenyével lehetne kielégíteni.

Első számú beszállítónk Olaszország, ahol az Európai Unió legnagyobb szelídgesztenye-állománya található, és évente 52 ezer tonna termést takarítanak be.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés