Hírek

Ingyen kóstoltatással ösztönzik meggyfogyasztásra a Bács-Kiskun megyeieket is

Hétfőtől három napon keresztül népszerűsíti ingyenes meggykóstoltatási akcióval az egészségmegőrző szerepéről is ismert gyümölcsöt a keceli Fresh Fruit TÉSZ. Bács-Kiskun megyében is több helyszínen várják az érdeklődőket, hétfőn többek között Kecskeméten kínálta két gimnazista, Mádai Luca és Kátai Liliána kis dobozkákban a mélybordó színű csemegét.

Eleinte hiába kínálták, az arra járók nem akartak hinni a szemüknek, hogy valóban ajándékba kapják a gyümölcsöt, amivel arra szeretnék ösztönözni az embereket, hogy a piacokon és a boltokban minél több meggyet vásároljanak. Ebben a gyümölcsben ugyanis rengeteg olyan vitamin és ásványi anyag található, amelynek komoly egészségmegőrző szerepe van.

Juhász Zoltán (jobbra), a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelő tanára is örömmel fogadta el a meggyet. Fotó: Barta Zsolt

A keceli Fresh Fruit TÉSZ több éve népszerűsíti kóstoltatással a különféle gyümölcsöket, a meggynek évről évre kiemelt figyelmet szentelnek.

Idén június 20-22. között több megyében, 21 helyszínen, 19 városban tartanak kóstoltatást.

A termelői szervezet célja, hogy az akció minél több fogyasztóban tudatosítsa, milyen egészséges és finom gyümölcs a meggy, illetve felhívja a figyelmet a napi szintű zöldség– és gyümölcsfogyasztás fontosságára, nyilatkozta a hírportálunknak Juhos Csaba, a TÉSZ elnöke.

Az akció során részben előre meghirdetett, részben váratlan helyeken és időpontokban hostessek jelennek meg friss, finom meggyel, melyet a járókelőknek kínálnak. A kóstoló mellé egy szórólap is jár, melyen minden információt megtalálnak az érdeklődők a meggyel kapcsolatban. Hétfőn Kiskőrösön, Soltvadkerten és Kecskeméten osztogatták a meggyet.

A következő két napban az alábbi helyeken érdemes keresni a Fresh Fruit kóstoltatóit:  

Kedden:
09:00-09:30-ig Császártöltés, Orvosi Rendelők parkolója,
10:00-10:30-ig Kecel, Coop áruház parkolója,
11:30-12:00-ig Vadkerti–tó, strandbejárat,
12:30-13:00-ig Bócsa, Pipagyújtó Csárda melletti parkoló.

Szerdán:
9:00-10:00-ig Kalocsa, Búzapiac tér (volt Duna Áruház előtt),
10:30-11:00-ig Miske, Fő út és Szent Imre utca sarka,
12.00-13.00-ig Kiskunhalas, Bethlen tér.

agrotrend.hu / BAON

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook