2021.03.07., vasárnap , Tamás

Hírek

2020. január 07. kedd • 17:04

Japán kizöldüléséért versenyez Európa

Tokió is felhasználója lehet majd az olyan zöldáramnak, amelyet Fukusimában állítanának elő 2024 tavaszától. Csak a kezdeti beruházások több mint nyolcszázmilliárd forintba kerülnek, de az ország más területein is fellendítené a kormány a megújulóalapú áramtermelést.

Ennek ellenére még nem látszik, hogyan csökkentenék érdemben a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását: a miniszterelnök ugyanis e cél érdekében elengedhetetlennek tartja a nukleáris reaktorok újraindítását, míg környezetvédelmi minisztere ellenzi azt - írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixabay.com

Szinte megszállták a nemzetközi energetikai vállalatok Japánt, hogy részt vehessenek megújuló áramtermelési szegmensének bővítésében. A szigetország olyan területen fekszik, amely a szélipartól még szinte érintetlen, viszont hatalmas potenciálú: a becslések szerint 2050-re a világ tengeri szélerőművi összkapacitásának hatvan százaléka itt lehet majd.

A lehetőséggel pedig szeretne is élni Japán, és nemcsak a Fukusima Dai Icsi erőmű balesetét követő energetikai átalakulás miatt, hanem azért is, mert a kormányzat szeretne minél inkább függetlenedni a Közel-Keletről importált fosszilis energiahordozóktól – írja a Nikkei Asian Review.

A tokiói villamos művek, a Tepco tavaly év elején indította be első, 2,4 megawatt (MW) kapacitású szélfarmját a fővárostól keletre fekvő, tengerparti Csósinál. A vállalat, amely egyébként a fukusimai nukleáris létesítményt is üzemeltette, összesen 2-3 GW kapacitást szeretne szélkerekekből, ennek megvalósításához pedig a dán Orsted céget hívta partneréül.

Az európai befektetővel a Tepco, szintén Csósi mellett, most egy 370 MW-os szélfarmot építene, ez várhatóan 2024-től üzemelhetne.

A német RWE Renewables – amelynek anyavállalata a legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátó Európában –, a világ második legnagyobb szélipari vállalata is zöld jelzést kapott beruházásaihoz a japán kormánytól.

A beruházások hozzájárulhatnak a fukusimai atomerőmű által korábban ellátott térség kiszolgálásához, noha nyilvánva­lóan nem lesz képes pótolni teljesen a kapacitást.

Magát Fukusima prefektúrát pedig zöld­energia-központtá alakítanák át 2040-ig, az erről szóló terveket nemrégiben, majdnem kilenc évvel a földrengés és szökőár okozta nukleáris baleset után tették közzé.

A mai negyven százalékról százra emelkedne a térség megújulóalapú áramtermelése, ennek első lépéseként pedig 11 napelemparkot és tíz szélfarmot telepítenének elhagyatott földművelési, valamint hegyvidéki területeken már 2024 márciusának végéig.

A mintegy 2,75 milliárd dollárba (nagyjából 825 milliárd forintba) kerülő beruházássorozat legnagyobb finanszírozója az állami Japán Fejlesztési Bank és a Mizuho Bank. A projekt összesen 600 MW-os kapacitást biztosít, ami valamivel több, mint a negyede a paksi atomerőműének.

A Fukusimában termelt áramot nemcsak a prefektúrában használják majd fel, hanem eljuttatják egészen a több mint kétszáz kilométerre fekvő Tokió agglomeráció­jába is, ehhez viszont még ki kell építeni az összeköttetést.

Az áramtermelésben a megújulók aránya 17,4 százalék volt 2018-ban, ezt az arányt emelné a kormány 22-24 százalékra 2030-ig. A célszámot Abe Sindzó miniszterelnök ambiciózusnak, kritikusai pedig elégtelennek nevezték.

Abe Sindzó kormányfő határozottan úgy gondolja, hogy Japán szén-dioxid-kibocsátásának mérsékléséhez elengedhetetlen a karbonsemleges nukleáris energia hasznosítása az importált földgáz és olaj felhasználásának csökkentése mellett.

Japán ugyanis India és Kína után a világ harmadik legnagyobb szénimportőre, ráadásul Vietnamban és más fejlődő ázsiai országokban épülő szénerőművek építését finanszírozza bankjain keresztül, ezek miatt pedig éles kritikák érik.

Jelenleg kilenc atomerőművi reaktor működik Japánban, miután a 2011. márciusi balesetet követően mind az 54-et leállították felülvizsgálatra, de a létesítmények biztonsági módosításaival lassan haladnak, a harminc reaktort indítanának újra 2030-ig.

Ám Koidzumi Sindzsiró környezetvédelmi miniszter úgy látja, hogy mindenáron meg kell előzni, hogy újabb, a fukusimaihoz hasonló baleset következzen be. Azzal érvel, hogy nem látható előre, mikor jön egy újabb földrengés.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.