Hírek

Jó úton az agrárképzés támogatása

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Lendvai Ferenc a Kisalföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője 2022. szeptember 8-án a Bábolnai Gazdanapokon írta alá Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum társasági szerződését, mely deklarálja a KITE Zrt. szerepét a központ gyakorlati oktatási feladataiban.

A mezőgazdasági szakképzés átalakítása kapcsán új alapokra helyeződik az együttműködés az oktatási intézmények és a gazdasági szereplők között. A most aláírt társasági szerződés értelmében a KITE Zrt. a központ tulajdonosaként részt vesz az oktatási tematika, valamint az oktatási anyagok összeállításában és a diákok és oktatóik szakmai képzésében. A centrum oktatási intézményeinek nagy részével jelenleg is kapcsolatban áll a cég és duális képzés keretében, vagy nyári gyakorlat formájában évről évre fogadnak az intézményekből diákokat.

A nádudvari központú vállalat mindig is fontosnak tartotta az utánpótlás-nevelést, és élen járt a támogatásában. Az elmúlt években több iskolában is jelen volt az országos szakmai versenyeken, mint főtámogató, (SZKTV, OSZTV) továbbá képzési helyet is biztosít a diákoknak évről évre, valamint a szakmai képzés színvonalának megtartása érdekében a tanárok felkészítését is segíti.

Éves átlagban az összes velük kapcsolatban álló intézményből 20-25 mezőgazdasági gépész képzésben részt vevő diákot fogadnak duális képzésben a KITE 10 akkreditált telephelyén az ország számos pontján. A gyakorlatot teljesítők közül az iskola elvégzése után többen a cég kötelékeiben is maradnak, de akad olyan is, akiknek a felkészülését segítik a felsőfokú intézménybe történő bejutáshoz.

A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum öt megye 12 agrárszakképző intézményét foglalja magában mintegy 2800 nappali rendszerű és felnőttképzésben résztvevő tanulóval. A legnagyobb tanulólétszámmal sorrendben Győr-Moson-Sopron (959 fő) és Vas (746 fő), megye intézményei rendelkeznek. E két megye intézményeiben tanul a Centrum tanulóinak bő 60 százaléka. A Kisalföldi Centrumban 8 ágazathoz kapcsolódó szakma oktatása valósul meg. Az egyes ágazatokat tekintve a tanulólétszám alapján a legnagyobb jelentőséggel az agrárgépészet (25%-a a tanulóknak), a mezőgazdaság (22%), valamint az élelmiszeripar (21%) bír, e három terület együttesen a Centrum tanulóinak közel 70 százalékát fedi le. Emellett az erdészeti ágazathoz köthető szakmák aránya mondható jelentősnek (18%).

agrotrend.hu / KITE 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook