Hírek

Jól kezdhette az évet a hazai pincészetek egy része

A tavalyi komolyabb visszaesés után az év elején beindult a borexport, szinte minden kategóriában nőtt a külföldre szállított mennyiség. Az árak alakulása ugyanakkor változatosabb képet mutatott: míg itthon jelentősen drágultak a fehérborok, külföldön a korábbinál kevesebbet fizettek a felvásárlók.

Drágulással kezdte az évet a hazai borpiac. A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének adatai szerint az itthon megtermelt és a magyar piacon eladott borok ára több mint hat százalékkal nőtt az év első két hónapjában. A legnagyobb drágulás a földrajzi árujelzés nélküli fehérboroknál következett be – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pxhere.com

Míg egy évvel korábban hektoliterre vetítve az árak 9300 forint körül alakultak, idén februárra közel 17 ezer forintot fizettek a fehérborokért a magyar piacon. Az oltalom alatt álló, földrajzi jelzéssel ellátott fehérboroknál is volt némi áremelkedés, a vörös- és rozéborok esetében pedig enyhe visszaesést mutatott a statisztika.

A hazai pincészetek tavalyinál jóval nagyobb mennyiségű bort szállítottak a külpiacokra januárban és februárban. Mindez igencsak kedvező tendencia annak fényében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a múlt évben összességében mintegy húsz százalékkal esett vissza hazánk borexportja.

Az árak azonban nem alakultak túl fényesen. A belföldön termelt és külföldön értékesített, földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló, földrajzi jelzéssel ellátott borok 17 százalékkal olcsóbban kerültek piacra.

A fehérboroknál az áresés megközelítette a 18 százalékot. A tokaji borokért például a korábbinál közel húsz százalékkal fizettek kevesebbet a külföldi felvásárlók.

Érdekesség, hogy miközben az oltalom alatt álló vörös- és rozéborok ára is csökkent – összességében 11,5 százalékkal alacsonyabb áron keltek el –, az árak alakulásában nagy különbségek alakultak ki az egyes borvidékek között. Az egri pincészeteknek kedvezett az év eleje, a nemzetközi piacon közel tíz százalékot nőtt a boraik értéke. Ezzel szemben Villányban biztosan nem bontottak pezsgőt az év eleji számokat látva: a borvidékről kikerülő, oltalom alatt álló italok ára 11 százalékkal csökkent.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés