2019.11.17., vasárnap , Hortenzia,Gergő

Hírek

2015. december 23. szerda • 12:11

Jövőre folytatódik a földárverés? Felaprózná a maradék területet a kormány

Akár 40 ezer hektárt is felaprózhat a kormány 5-10 hektáros parcellákra jövő év elején a könnyebb eladhatóság érdekében – erről értesült a Magyar Nemzet.


fotó: 123rf

Beigazolódni látszik a feltételezés, miszerint az állami földeladás – bár csak ez év végéig tervezték – jövőre is folytatódik. Az értékesítésre idén kijelölt, de az árveréseken el nem kelt területeket darabolják szét azért, hogy így a kevésbé tőkeerős gazdálkodók is földtulajdonhoz juthassanak.

Először a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) lehetett hallani az árverésen el nem kelt nagyobb állami területek szétdarabolásáról. A földszeletelés szakértők szerint inkább szociális, mintsem földbirtok-politikai intézkedésként lenne értelmezhető. A szociális földprogram azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) köthető – hívták fel a figyelmet. Az ötlet mindenesetre – ahogy a földeladásé is – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségétől (Magosz) származhat. Jakab István, a Magosz elnöke a napokban már a földárverések „második üteméről” beszélt, amelyben meg kell vizsgálni, hogy egyes földek miért nem keltek el. A Magosz – mint fogalmazott – azt szeretné elérni, hogy a gazdák számára megfizethető parcellaméretek legyenek. Az egyik lehetőség tehát, hogy kisebb egységekben hirdetik meg a földeket, a másik, hogy összeállnak a gazdák egy-egy terület megvásárlására – mondta.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, hogy jövő év januárjában tájékoztatják Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel együtt a kormányt arról, hogyan látják ők – az előterjesztés előkészítői és a program felelősei – a földeladási program működését. Lázár János korábban úgy fogalmazott, hogy szerinte a családi gazdák biztosan jól meggondolják, vegyenek-e aranykoronánkénti 50-70 ezer forintos áron földet úgy, hogy csak 2021-ig garantált a földalapú támogatás. – Saját környezetében ebben a kérdésben inkább visszafogottságot és óvatosságot tapasztalt – tette hozzá.

Talán az említett óvatosság lehet az egyik oka annak is, hogy eddig lényegében az eladásra szánt területek mintegy felét sikerült csak meghirdetni, pedig kezdetben még arról beszéltek a szaktárcánál, hogy az év végéig le kell zongorázni a földárveréseket. Csakhogy voltak egyes térségek, amelyek területeire elszórtan licitáltak, vagy egyáltalán nem licitált senki. De nemcsak térségek, hanem egyes gazdasági társaságok által az államtól hosszú távra haszonbérbe vett parcellák is szinte érintetlenek maradtak. Így az árverésre bocsátott földek 60 százaléka talált mindössze új gazdára, de még ez a szám is csökkenhet, ha a hozzávetőleg 700 hektárra sikeresen licitáló összesen 10 külföldi – pontosabban 2 külföldi és 8 többes – állampolgárt valahogy mégis kizárják, illetve megakadályozzák, hogy a földhivatali bejegyzés révén valódi tulajdonosokká váljanak.

agrotrend.hu / mno.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.