2019.10.21., hétfő , Orsolya

Hírek

2016. február 28. vasárnap • 12:53

Kedden kezdődik a földárverések második üteme

Március elsején, kedden kezdődik a Földet a gazdáknak program második üteme Somogy megyében, melynek keretében az állami, három hektár feletti kijelölt földterületeket árverezik az első ütemhez hasonlóan három helyszínen. Első körben, március 1. és 7. között az a 172 somogyi földrészlet kerül kalapács alá, amelyeket az első ütemben nem értékesítettek.

További három időpontban, március 16-án és 17-én, 21. és 25. között, valamint 30-án lesz még árverés a megyében három helyszínen, a Cseri majorban, a Guba Sándor utcában és a Fodor József téren – mondta sajtótájékoztatón Neszményi Zsolt kormánymegbízott. – Fontos változás azonban, hogy az eddigiekkel ellentétben nem lesz folyamatos a regisztráció az árverésekre. A regisztráció mindig reggel 8 órakor kezdődik, s 9 órától, amikor ténylegesen elkezdődik az árverés, már nem lehet regisztrálni.

Neszményi Zsolt elmondta: a négy márciusi időpontban összesen 328 helyrajzi számon nyilvántartott földterületet árvereznek, a földek összkikiáltási ára 4 milliárd 575 millió 400 ezer forint. Összesen 5519 hektárnyi terület kerül értékesítésre Somogyban. A földek kikiáltási ára minden esetben a forgalmi érték plusz 10 százalék. – Zömében kisebb földterületek kerülnek kalapács alá a megyében – emelte ki a kormánymegbízott –, 176 tíz hektár alatti, 128 tíz és ötven hektár közötti, valamint 24 ötven hektár fölötti földterületet árverezünk. A legnagyobb terület egy 176 hektáros somogyjádi ingatlan, melynek a kikiáltási ára 146 millió forint. A földek átlagára a megyében 861 ezer forint, az árverezendő földek zöme, 87 százaléka szántó. Az árverést megelőzően öt nappal be kell szerezni ugyanazokat az igazolásokat, amelyekre az első ütemben volt szükség, s az árverést megelőző nap 12 óráig pedig a kikiáltási ár 10 százalékát árverési biztosítékként be kell fizetni.

agrotrend.hu / sonline

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.