Hírek

Keményen emelkedik a gáz ára Európában

Pénteken háromheti csúcs után 16,5 százalékos heti áremelkedéssel zárhat az európai szabadpiaci földgázár. Az első negyedévben 56 százalékos volt az áremelkedés.

Az uniós földgáz hollandiai piaci (TTF) jegyzése háromheti csúcsra, megawattóránként 133 euróra emelkedett, majd a pénteki volatilis kereskedés után délutánra 118 euróra csökkent – írja az Infostart.

Fotó: wikimedia

A piac az orosz gázszállítások leállásának esélyeit mérlegeli az elszámolási devizáról folyó vita közepette. A Kreml közölte, hogy szerződéses kötelezettségeiket csak az április végéig esedékes szállításokra vonatkozóan teljesítik a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően. A Gazprom ennek értelmében meg is kezdte ügyfelei értesítését az új feltételekről. Az EU döntéshozói továbbra sem értenek egyet Moszkva álláspontjával.

A gáz árának a heti emelkedéséhez rubel-vita mellett hozzájárultak az északnyugat-európai térségre hideg időjárást jelző prognózisok, amelyek készleteik gyorsabb feltöltésére késztethetik az európai gázszolgáltató cégeket. Az idei első negyedévében a gáz európai ára több mint 56 százalékkal emelkedett. A mostani hetet pedig előreláthatólag 16,5 százalékos emelkedéssel fogja zárni. Az első negyedév folyamán 326,28 eurón alakult ki a történelmi árcsúcs. Péntek délután a jegyzés 118 euró környékén mozgott.

A Gazprom, Európa legnagyobb földgázszállítója, 2021 harmadik negyedévében a külföldi szállítások után járó bevételeinek 59 százalékát kapta meg euróban.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook