Hírek

Keresik és díjazzák a legjobb női innovátorokat – Még lehet jelentkezni az uniós pályázatra!

Női vállalkozó? Rendelkezik kiemelkedő innovatív megoldással, megoldásokkal? Története inspirálna másokat? Az Európai Bizottság 2018-ban is megjutalmazza Európa három leginnovatívabb női vállalkozóját, illetve egy fiatal újító nőt.

Immár ötödik alkalommal hirdette meg az Európai Bizottság a Női Innovátorok Európai Díját, hogy olyan női vállalkozókat ismerjen el, akik kiemelkedő fejlesztéseket valósítottak meg és juttattak piacra.

A verseny nyitott azon nők számára az egész Európai Unióban, akik sikeresen alapítottak vállalatot és innovációt dobtak piacra, illetve állami vagy magánszektorból származó K+F finanszírozásban részesültek.

A pályázati bírálati szempontok:

– A jelentkező cége által fejlesztett termék vagy szolgáltatás eredetisége és eladhatósága (pl.: szabadalom megléte).

– A vállalat termékének vagy szolgáltatásának gazdasági hatása (ezt az EU-n belül és kívül értékesített országok számával, valamint a 2015-ben és 2016-ban az e termékkel vagy szolgáltatással elért forgalom nagyságával mérik).

– A cég termékének vagy szolgáltatásának Európára gyakorolt társadalmi hatása (ezt a létrehozott munkahelyek számával és a szolgáltatás vagy termék azon potenciájával mérik, amely segíti Európát a társadalmi kihívások kezelésében).

– A pályázó hatása és vezetői szerepe (a versenyzőnek be kell mutatnia, hogy a vállalkozásban betöltött szerepe hogyan járult hozzá a sikerekhez, valamint azt hogy miért érzi magát, illetve saját példáját megfelelőnek arra, hogy inspiráljon más nőket hasonló teljesítmény elérésére.)

Az alábbi pénznyereményben részesülhetnek a leginnovatívabb női vállalkozók:

  •  Első helyezett: 100 000 Euró
  •  Második helyezett: 50 000 Euró
  •  Harmadik helyezett: 30 000 Euró
  •  Legjobb újító: 20 000 Euró

 

A pályázati kiírás szerint Európának sürgősen több újítóra van szüksége ahhoz, hogy versenyképes maradjon és ösztönözni tudja a gazdasági növekedést az elkövetkező évtizedekben. A nők alulreprezentáltak az innovatív vállalkozások terén. Ez egy kiaknázatlan lehetőség Európa számára, ezért optimalizálni kell az összes rendelkezésre álló erőforrást a versenyképesség érdekében és társadalmi kihívások kezelése érdekében.

Az először 2011-ben átadott elismeréssel az Európai Bizottság ösztönözni kívánja a női innovátorokat a kereskedelmi és üzleti lehetőségek kihasználására.

Jelentkezni 2017. november 15-ig lehet ezen a felületen keresztül.

További részletek itt olvashatóak.

agrotrend.hu / nak.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook