Hírek

Kevés állatorvos-jelölt választja hivatásként a haszonállatokkal való foglalkozást

Ötszörös a túljelentkezés Magyarország egyetlen állatorvosképző intézményébe, amely a maga nemében egyike a legjobb négy európai intézménynek – mondta a Világgazdaságnak Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Már három éve annak, hogy újra önálló intézmény az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE). Miért vitte ezt véghez?

Egyrészt így sokkal több pályázati lehetőség nyílt a számunkra, gyakorlatilag a korábbi ötszöröse. Másrészt az idegen nyelvű képzés miatt volt fontos számunkra az autonómia, és azért, mert a projektjeink különböző tudományos kutatásokra és innovatív fejlesztésekre terjednek ki. Amikor 2012-ben kineveztek az egyetem rektorának – előzőleg a dékánja voltam –, máris megfogalmazódott bennem, hogy újra önállóvá tegyem a hazai állatorvosképzést. Ez 2016. július 1-jén meg is történt, az észszerűségét szerencsére ma már senki sem vitatja.

fotó: pexels.com

Ötszörös a túljelentkezés. Hogyan alakul ennek fényében az ÁTE hallgatóinak a száma?

Hatszázan jelentkeztek a hazai százhúsz, állami finanszírozású helyre, de az idegen nyelvű képzésre sem veszünk fel mindenkit. Az egyetem akkreditációja kétezer főre szól, 663 magyar hallgatója van, az idegen nyelvű képzésre 1178-an járnak.

A hazai felsőoktatásban egyébként éppen az ÁTE-n tanul a legtöbb idegen nyelvű hallgató. Az állatgyó­gyászatot 63 százalékuk angolul vagy németül sajátítja el.

Többségük Németországból jött – most csaknem 250-en vannak –, de sokan érkeznek Norvégiából, Írországból, Angliából, továbbá Dél-Koreából és Japánból is.

Nagy az érdeklődés, 52 országból vannak hallgatóink.

A külföldi hallgatók nemcsak azért fontosak számunkra, mert tetemes árbevételt generálnak, hanem azért is, mert igazi nemzetközi pezsgést hoznak az István utcai campusba.

Mennyibe kerül egy év egy külföldi hallgatónak az ÁTE-n?

A hazai hallgatók egy diák kivételével állami finanszírozású képzésben vesznek részt, a külföldiek pedig évente 12 ezer eurót, vagyis csaknem négymillió forintot fizetnek.

Mivel a mi egyetemünkön a legmagasabb a Nyugat-Európából és más földrészekről érkezők aránya, lehet, hogy kicsit jobbak a működési feltételeink.

A 98 európai állatorvosképző intézményen belül hetediknek a budapestit akkreditálták, az állatorvosképzők rangsorában pedig a negyedik helyen vagyunk. Az akkreditáció annyit jelent, hogy a budapesti állatorvosi diplomát szinte a világ összes táján elfogadják.

Ha jól tudom, hamarosan átalakul az ÁTE oktatási rendszere. Miért?

Az állatorvosképzésben világszerte általános oktatást kapnak a hallgatók, ez most Budapesten tizenegy félév, de 12 félévesre kívánjuk bővíteni.

A rendszer átalakításával az állatgyógyászati hiányszakmákat szeretnénk csökkenteni úgy, hogy a 12. félévben a napi kompetenciák hatékonyabb elsajátítása és állatfajonkénti specializáció történne.

Világjelenség, hogy a kutya- és macskatartás elterjedésével főleg a társállatok miatt választják az állatorvosi egyetemet a hallgatók.

Megdöbbentett annak a szeptemberi kutatásunknak az eredménye, amelyben száz hallgató közül csak tizenkettő válaszolta azt, hogy gazdasági haszonállatokkal kíván foglalkozni.

Hallgatóink a duális képzés mintájára három éve foglalkozhatnak fél-fél évet lovakkal, juhokkal, szarvasmarhákkal, sertéssel, baromfival és őshonos állatokkal.

Az év végére már 28-an jelezték, hogy szívesen dolgoznának haszonállatokkal, gazdaságokban is.

Beindult az az ösztöndíjrendszerünk, amellyel a nagy gazdaságok és gyógyszergyártók motiválják a hallgatókat, hogy ne forduljanak el a haszonállatoktól.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook