Hírek

Kiálltak az uniós agrártámogatások megőrzéséért a visegrádi és a balti országok is

A visegrádi és balti országok közösen álltak ki a megfelelő forrásokkal ellátott, erős, kétpilléres közös agrárpolitika (KAP) fenntartása mellett Luxemburgban, a mezőgazdasági és halászati tanács ülésén – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A minisztériumi tájékoztatás szerint Czerván György, a szaktárca agrárgazdaságért felelős államtitkára a tanácsülésen bemutatta a visegrádi négyek (V4) és a balti országok mezőgazdasági miniszterei által, a KAP jövőjéről még a nyáron aláírt közös nyilatkozatot. A dokumentumban leírtakat Bulgária, Horvátország és Románia is támogatja – közölték.

A visegrádi országok a balti államokkal közösen jegyzett nyilatkozatban egyetértettek abban, hogy

az agrárpolitikának a jövőben is a termelőket kell szolgálnia, az agrárpénzeket továbbra is a gazdáknak kell kapniuk.

Országaink közös érdeke ugyanis, hogy a következő, többéves pénzügyi keret megfelelő forrása legyen az egyre ambiciózusabb uniós agrárpolitikának. A nyilatkozat határozottan elutasítja a nemzeti társfinanszírozás bevezetését a közvetlen mezőgazdasági támogatásoknál – idézi a tájékoztatás Czerván Györgyöt.

Kifejtette, ahogyan a többi újonnan csatlakozott tagállamnak, úgy Magyarországnak sem érdeke a rendszer gyökeres átalakítása,

továbbra is az erős kétpilléres rendszer megtartásában érdekelt.

Fontosnak tartja ugyanakkor a rendszer magyar szempontból sikeres elemeinek fenntartását, így a termeléshez kötött támogatások rendszerét. A vidékfejlesztésnél meg kell őrizni a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát, emellett, a tapasztalatokra építve, kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy megfelelő eszközök álljanak rendelkezésre az agrárpiaci válsághelyzetek megelőzésére, illetve gyors kezelésére – mondta.

A nyilatkozat kimondja: a gazdák és a nemzeti hatóságok szempontjából egyaránt elengedhetetlen a KAP-szabályozásból fakadó adminisztratív terhek további egyszerűsítése.

Czerván György aláhúzta: az uniós forrású, közvetlen támogatások előlegére vonatkozóan Magyarország, több más tagállammal együtt, még júliusban kezdeményezte az EU Bizottságánál az emelt összegű előlegfizetést. Az Európai Bizottság támogatta a magyar kérést. Ennek alapján október 16-al kezdődően

a közvetlen támogatási jogcímeknél legfeljebb 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési jogcímek esetében maximum 85 százalék előleg fizethető ki.

Az államtitkár tanácskozáson kétoldalú egyeztetést folytatott a dán Környezetvédelmi és Élelmezésügyi Minisztérium helyettes államtitkárával a GMO-t tartalmazó élelmiszerek piacról való kitiltásának jövőbeli lehetőségeiről, amelyre vonatkozóan korábban a Földművelésügyi Minisztérium tett javaslatot a tagállamok szakminisztereinek – tartalmazza a közlemény.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés