Hírek

Koronavírus miatt kiirtják a nyérceket Dániában

A mutáció már legalább tizenkét embert megfertőzött az ország Észak-jütlandi régiójában. A felfedezés hatására a dán hatóságok bejelentették: lezárják a térség több megyéjét, ahol bezárnak a vendéglátóhelyek, a beltéri sportkomplexumok, és felfüggesztik a tömegközlekedést.

A NYÉRCEK AMÚGY AZ EMBEREKTőL KAPJÁK EL A VÍRUST. A MUTÁCIÓ ATTÓL VESZÉLYES, HOGY KÉPES A NYÉRCRőL AZ EMBERRE TERJEDNI. 

A dán hatóságok attól tartanak, hogy az új vírustörzs veszélyeztetheti bármelyik jövőbeli koronavírus-vakcina hatékonyságát.

A MUTÁCIÓ UGYANIS GYENGÍTI A TEST KÉPESSÉGÉT ARRA, HOGY ANTITESTEKET TERMELJEN, AMELY A JELENLEG FEJLESZTÉS ALATT ÁLLÓ OLTÓANYAGOKAT POTENCIÁLISAN HASZNÁLHATATLANNÁ TENNÉ. 

Fotó: Shutterstock

Az Egészségügyi Világszervezet méltatta Dániának a nyércirtásra vonatkozó „eltökéltségét és bátorságát”, hiszen a döntés hatalmas anyagi károkkal fog járni. A nyerctenyésztők ipari szövetsége szerint ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának, amely mintegy négyezer embert foglalkoztat, és nyolcszázmillió dollár értékben exportál első sorban Kínába – jegyezte meg az MTI. A dán állam vállalta, hogy megtéríti a tenyésztőket ért kárt, de az vélhetően nyolcszázmillió dollárba fog kerülni neki.

A BBC szerint a vírus európai felbukkanása óta a nyércszőrmét ugyancsak termelő Hollandiában és Spanyolországban is kimutatták a kisragadozókban a vírust. Ott még a nyáron leöltek több tízezer példányt.

A dániai Észak-Jütlandban pedig jelenleg 207 tenyészetben terjed igazoltan a vírus. Mármint az a vírus, amely ellen készül a vakcina, nem a mutáció. A szóban forgó új vírustörzset egyelőre öt esetben mutatták ki Dániában.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés