Hírek

Közepes napraforgó termésre számítanak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Szeptember elején megkezdték a napraforgó betakarítását megyénkben. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetétől kapott információk alapján a vetett összterület ötvenhat százalékát már learatták.

– Hektáronként huszonkét mázsa termett. Bár lehetett volna több is, de legalább egészségesek a fejek. Tonnánként 110–112 ezer forintért vették át, ami elfogadható ár – számolt be róla Bede Ferenc szolnoki gazdálkodó – írja a szoljon.hu.

fotó: pixabay.com

– A tányérokra inkább a közepes méret a jellemzõ, de mûtrágyát se mertünk kiszórni, hiszen ha nincs csapadék, azt sem tudja a növény hasznosítani. Május végén egyébként azt hittük, hogy lényegében nem lesz semmi a termésbõl, ahhoz képest elég jó a végeredmény – nyilatkozta a gazda.

Dudás Attilá­nak Rákóczifalván és Tenyõ­szigeten egyaránt vannak földjei. A napraforgó nyolcvan százalékát már learatták, de a hétvégére várt esõzések elõtt mindenképpen szeretnének végezni a munkákkal.

– Erõs közepes lett az idei termés. Az egész évet tekintve picit jobbra számítottunk, hiszen a napraforgó megkapta a csapadékot, amikor szüksége volt rá. De összességében azt mondhatjuk, hogy csak ennél rosszabb termés ne legyen, elégedettnek kell lennünk már csak azért is, mert az átvételi árak emelkednek. Most tonnáját 120–130 ezer forintért veszik át, ez a tavalyi árnál húsz-huszonöt százalékkal magasabb. Valószínûleg Európa-szerte kevesebb lett a napraforgó, mint várták, és a feldolgozók inkább az áremelés mellett döntöttek, hogy meglegyen a szükséges mennyiség az olaj elõállításához – vélekedett.

– Egyébként jó lett a napraforgónk minõsége, annak ellenére, hogy sok volt az esõ, elkerülte a gombabetegség, ami a védekezésnek és a fajtának is köszönhetõ. Tenyõszigetnél rengeteg volt a hörcsög, de nálam fõleg azon a területen, ahol a tavalyi napraforgó után vetettem gabonát – számolt be róla a gazdálkodó.

Sok múlik azon is, milyen területen húzódnak a táblák. A tiszasülyi Vizi Gellért például nem zár jó évet napraforgó szempontjából, nagyon vegyes képet mutatott a termés.

fotó: pixabay.com

– Ártéren vetettünk, és ahogy feljött a Tisza, nagyon sok kipusztult belõle. Ahol érte a víz, ott szinte nem maradt semmi. Ahol megmaradt, ott elfogadható a termés, minõségre is jó lett. Volt olyan terület, ahonnan hamar lement a víz, ott viszont a gyom okozott gondot, akkorára nõtt, hogy elnyomta a vetést, nem is bírtunk vele. A napraforgót már mind betakarítottuk, át is adtuk a Besenyszögön lévõ magtárnak, ott fogják eladni. Azt még nem tudni, milyen árat kapunk érte. Tavaly még rosszabbul jártunk, nagyobb mennyiséget elvitt a víz, de próbálkozni csak muszáj minden évben – foglalta össze a fiatal gazda.

– A megyénkben vetett napraforgó ötvenhat százalékát takarították be ez idáig – tájékoztatta hírportálunkat Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

– Tavasszal a szárazság miatt sokfelé szakaszos, vontatott volt a kelés, sokfelé újravetésre is szükség volt. A május vége óta tartó csapadékosabb idõjárás azonban jót tett az állománynak, a növények megkapták a virágzásra, valamint a szem- és magképzõdésre is a csapadékot. Július folyamán több csapadékhullám is átvonult a térség felett, amely szintén kedvezett a növények fejlõdésének. Az egyes táblák mélyebben fekvõ részein idõszakos vízborítás károsította a növényeket, így a nedves talajon sok tõ kidõlt, azonban az augusztusi forróság gyorsan leszárította a leveleket, a tányérok beértek.

– Az elmúlt idõszakban tapasztalható száraz meleg idõjárás segítette a napraforgó érését, azonban a területek nagy részén a száradás igen vontatott volt köszönhetõen az állomány vegyes volta miatt. Az állományszárítási eljárással megoldódott ugyan az érésben mutatkozó kiegyenlítetlenség, de a termés minõségi mutatóiban látszani fog a különbség. Ami pozitívum: idén a szár és tányérbetegségek okozta fertõzések nem voltak számottevõek – tudtuk meg.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook