Hírek

Lassan épülnek az üvegházak

Már az idén piacra kerültek azok a hajtatott zöldségek – elsősorban paradicsom és kígyóuborka –, amelyeket a vidékfejlesztési program által biztosított forrásból valósítottak meg a gazdálkodók.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: az idén 10-15 hektárnyi új, a modern kor minden követelményének megfelelõ üvegházat állítottak termelésbe – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pxhere.com

Az új létesítményekben az idén legtöbben kígyóuborkát termesztettek, késõbb azonban vélhetõen a paradicsom lesz a meghatározó kultúra. Ennek oka, hogy késve készültek el a beruházások, a gazdálkodók jó része pedig annak érdekében, hogy nyáron ne álljanak üresen az üvegházak, egy úgynevezett rövidebb kultúrával ültették be. Mindez okozott némi átmeneti zavart az uborka piacán.

Az üvegházakból egyszerre kikerülõ nagy mennyiség jóval meghaladta a hazai szükségletet, a külpia­ci kapcsolatok hiányában pedig túltermelés alakult ki. Ledó Ferenc szerint ez viszonylag rövid idõn belül orvosolható probléma, ha a gazdálkodók idõben felkészülnek az exportra.

Szükség is lesz a külpiaci partnerség kiépítésére, az üvegházakból kikerülõ hajtatott zöldségek mennyisége a következõ években tovább nõ. A Vidékfejlesztési program pályázatainak köszönhetõen az elõttünk álló egy-két évben mintegy 140 hektáron épülhetnek fel a modern kor követelményeinek megfelelõ létesítmények.

A Fruit­Veb elnöke jelezte: mivel késõn jelentek meg a felhívások és a bírálatra is sokat kellett várni, ezért a beruházások is késésben vannak. A legtöbben tavasszal kapták kézhez a támogatói határozatot. A legtöbb üvegház és fóliasátor most épül, az uniós forrást elnyert kertészeteknek ugyanakkor nincs könnyû dolguk a kivitelezés során.

A beruházások megvalósítását ugyanis az Euró­pa-szerte jelentkezõ kapacitáshiány is hátráltatja. Sem munkaerõbõl, sem szükséges anyagból nincs elég. Ledó Ferenc szerint ezért sok olyan gazdaság lesz, amely bár már jövõre szeretné termelésbe állítani az új üvegházát, a kapacitáshiány miatt még egy évet kell várnia.

– A vidékfejlesztési forrást elnyert beruházások 80-90 százaléka 2021-ig valósulhat meg, az üvegházakban ekkor kezdhetik el a termelést a gazdálkodók – fogalmazott az elnök.

Ahogyan a legtöbb pályázatnál, így ebben az esetben is jelentõsen emelkedtek az árak a kiírás óta eltelt idõszakban. Ledó Ferenc becslése szerint az eredeti tervekhez képest 20-25 százalékkal drágábban építhetik meg az üvegházakat a nyertes pályázók.

– Vannak, akiket a költségek emelkedése eltántorított a beruházás megvalósításától, ezen pályázatok jó részét azonban más gazdaságok vették meg, így az üvegházak is megépülhetnek – mondta.

Majd hozzátette: január végén lehet majd látni, hogy pontosan hányan mondtak le a pályázat megvalósításáról és adták vissza a támogatást, ugyanis az elnyerésétõl számított 24 hónap van arra, hogy a nyertesek elkezdjék a kivitelezést. Ledó Ferenc szerint egyébként a dél-alföldi régióban a pályázatok 80-90 százaléka biztosan megvalósul majd.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés