Hírek

Legalább nyolc túzokfióka nevelkedik a Csanádi-pusztákon

Az időjárás kedvezett idén a túzokoknak. A Körös-Maros Nemzeti Park részterületén élő állományban csak 17 tojó van, sokuk nem ivarérett, ezért a nyolc fióka egészen soknak mondható.

Az egész állomány mindössze 24 példány, és többé-kevésbé elszigetelt, egyfajta perempopuláció, így a nemzetipark-igazgatóság nagy gondot fordít a megóvására. Mint írják, a túzokoknál nem is annyira a nagy szaporulat, hanem a hosszú élet a faj fennmaradásának titka. Az első év nagyon kritikus, felmérések szerint ilyenkor a fiókáknak a 60-80 százaléka elpusztul.

Idén az időjárás kedvezett a fiókanevelésnek: mivel csak júniusban esett, a szántóföldi munkák és a kaszálás is csak csúszással kezdődtek, addig a túzoktojók nyugodtan nevelhették a fiókákat. A madarak csak nyolchetes korukban kezdenek repülni, és még akkor is nagyon ügyetlenek.

Fotó: Balogh Gábor / Körös-Maros Nemzeti Park

„A legnagyobb fiókák már anyányi méretűek és stabilan repülnek, akár egy-két kilométeren át is követik anyjukat. A kisebbek még csak kisebb távolságokat tesznek meg. A költések többsége egyfiókás, egyetlen kétfiókás van, ahol az egyik fióka kakas, a másik tojó. Ezek a fiókák már jó eséllyel indulnak az őszbe és a télbe, esélyük van arra, hogy túléljék az első, kritikus esztendőt” – számol be róla a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A szakemberek azt remélik, hogy több fióka is van, ami azért lehetséges, mert a tojók óvatosan rejtegetik az utódokat, így távcsővel sem egyszerű megfigyelni őket.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook