Hírek

Letették a tejkomplexum alapkövét

Tejkomplexum alapkövét tették le ünnepélyes keretek között hétfőn Szenttamáson a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) beruházásában. A próbaüzem várhatóan 2020 decemberében kezdődik meg, és 2021 januártól indulhat a tej feldolgozása és értékesítése.

Nagy István agrárminiszter az alapkőletétel után azt mondta: értékmentés és értékteremtés zajlik egy időben a gazdaságban. Értékmentés, mert olyan hagyományai vannak a gazdaságnak, amelyre építeni lehet. Értékteremtés, mert felismerték a kor kihívásait, azaz hogyan lehet versenyképesebbé, jövedelmezőbbé vagy vonzóbbá tenni az agráriumot – tette hozzá, írja a Magyar Nemzet.

Az üzem megléte a hazai tejipar meghatározó szerepkörét töltheti majd be – fotó: pxhere.com

Úgy vélte, a beruházás mintául szolgál a többi gazdaság számára is, hiszen korszerűsödik a telep, új technológia kerül oda, ami azt a nehéz fizikai munkát váltja ki, amelyből a legnagyobb hiány van. Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy ne csak a nagy volumenű telepek, hanem a kisebbek is ráébredjenek arra, hogy akkor tudnak megmaradni, ha fejlesztenek.

Mint mondta, bízik abban, hogy az október 13-i önkormányzati választásokon bölcsen döntenek az emberek, és sikerül egy olyan együttműködést kialakítani Törökszentmiklóssal, hogy a fejlődés a városban is érezhető és látható legyen.

Marczinkó Zoltán, munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: fejlődik a magyar vidék, a cégek, egyre több embernek adnak munkát. Hozzátette: a fejlesztés által a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. alapanyaggyártóból késztermék gyártóvá válik, és a hazai tejipar meghatározó szereplője lesz.

A magyar gazdaság fejlődéséről elmondta: Európában a második negyedévben Magyarország produkálta a legnagyobb növekedést, a hazai össztermék 5,2 százalékkal nőtt.

Hozzátette: 2010 óta 800 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, 4,5 millió ember dolgozik, 3,4 százalék a munkanélküliség – ismertette. Kiemelte, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, 12-ről 6, 6 százalékra. Törökszentmiklóson azonban van még mit tenni, a városban 1200 a regisztrált munkanélküliek száma – mondta.

A TM Zrt. beruházása 15 új munkahelyet teremt, a cégnél jelenleg 115 ember dolgozik.

Tacopulosz Péter, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója elmondta: a komplexum egy modern szarvasmarha telepből és az ehhez kapcsolódó tejüzemből áll majd. A zrt. egy korábban bezárt szarvasmarha telepe újul meg, modernizálódik.

A rekonstrukció megvalósításához a cég Szarvasmarhatartó Telepek Korszerűsítése című felhívásra pályázatot adott be, a támogatói okirat szerinti 891 millió forintos beruházásra elnyert támogatás 445 millió forint – közölte.

A tejüzem létesítésére, a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Támogatási program keretein belül nyújtottak be pályázatot. A tejüzem építése zöldmezős beruházás során épül meg a cég szenttamási külterületén.

A tehenészeti telep rekonstrukciójával párhuzamosan, szintén pályázati források felhasználásával, létesítenek egy napi 30 ezer liter tej teljes körű feldolgozására alkalmas tejüzemet – mondta. Az üzem közvetlenül a tehenészet mellett lesz, és a tervek szerint a kifejt nyers tej zárt rendszeren keresztül kerül az üzembe – ismertette.

Tacopulosz Péter elmondta, hogy a TM Zrt. 480 Holtstein-fríz tejelő tehénnel és azok szaporulatával rendelkezik. A vállalat éves szinten 4 millió liter tejet termel, emiatt nagymértékben ki van téve a nyers tej felvásárlási ár ingadozás hatásainak.

A kitettség csökkentése és a profit maximalizálása érdekében döntött úgy társaság, hogy saját tejfeldolgozó üzemet létesít.

Hozzátette: a szarvasmarha telepi korszerűsítést követően a tervezett napi nyerstej előállításuk 12 -14 ezer liter lesz, így évi 4,9 millió liter saját előállítású tej feldolgozására lesz lehetőségük.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook