Hírek

Madárodúkat kapnak óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként

Százötven madárodút kapnak váci és környékbeli óvodák a Zöld Dunakanyar Program részeként.

Az odúk csütörtöki váci átadásán Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a természet- és környezetvédelem területén nem lehet elég korán elkezdeni a szemléletformálást – írja az Agrárminisztérium honlapja. Az óvodások az odúknak köszönhetően megtapasztalhatják, milyen sokat tehetünk természeti környezetünk gazdagságáért. A miniszter tájékoztatása szerint a programban 31 település 52 óvodája vesz részt. 

Nagy István hangsúlyozta, hogy a 150 odút a projekt ötletgazdái szabadidejükben, az Ipoly Erdő Zrt. által felajánlott fenyődeszkákból, a Magyar Madártani Egyesület szakmai tanácsai alapján készítették el. A négyféle odú több madárfajnak – például kék cinegének, örvös légykapónak – nyújt biztonságos fészkelőhelyet. Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy a madárodúk kihelyezése élményszerű tanulást jelent az óvodásoknak. Hozzátette: a projekt is azt igazolja, hogy Magyarországon példaértékűen gazdagodott a természetvédelmi és a környezeti nevelés eszköztára, így erősödött a felelős, természetközpontú zöld gondolkodás.

Fotó: Fekete István

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője fontosnak értékelte a kezdeményezést. Hozzátette: az óvodás koron túl, az iskolákban és azokon kívül is igyekeznek a környezet ismeretét, a természet védelmét tudatosítani a gyerekekben. Közlése szerint már több mint ezer ökoiskola működik Magyarországon, emellett a Csodaszarvas iskolai közösségi programban és az Erzsébet-táborokban is szerepelnek a természet- és környezetvédelemről szóló tematikák, események. Hangsúlyozta azt is, hogy az országban minden újszülött után tíz fát ültetnek.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a kezdeményezés amellett, hogy környezettudatosságra nevel, arra is példát ad, hogy mindenkinek módja és lehetősége van tenni a természetért, akár egy madárodúval is.

Szabó Csaba természetvédelmi mérnök hallgató, ötletgazda elmondta, hogy az odúk elkészítése az első fontos eleme a Zöld Dunakanyar Programnak. A folytatásban ősszel rovarhoteleket terveznek kihelyezni és a természetvédelemmel kapcsolatos videósorozatot is indítanak. A programba bevonják a térség önkormányzatait, hogy közösen tegyenek a Dunakanyar levegőjének, vizeinek és környezetének tisztaságáért.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook