Hírek

Magyarország jelentősen növelte agrárkivitelét Kínába

Magyarország megnyolcszorozta agrárkivitelét Kínába az elmúlt öt évben – mondta a földművelésügyi miniszter Kína és a kelet-közép-európai országok 10. agrárkereskedelmi és gazdasági együttműködési fórumán.

Fazekas Sándor hozzátette: tavaly a Kínába irányuló agrárkivitel megháromszorozódott, és elérte a 22 millió eurót. Példaként említette a magyar borexport növekedését, amely 10 ezer hektoliterre nőtt, így Kína a magyar borok negyedik legnagyobb felvevő piaca.

Szavai szerint a fórum igazolta, hogy a mezőgazdaság fontos területe Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködésének; a régió országai  – köztük Magyarország – Kína érdeklődésére számot tartó kiváló minőségű élelmiszer-kínálattal rendelkeznek. Így közös érdek, hogy a térségből minél több élelmiszer jusson el a kínai piacra – mondta a miniszter. Felidézte, hogy több fontos, aktuális kérdés is szerepelt a napirenden, egyebek mellett szót ejtettek a promóciós lehetőségekről, a hatósági eljárásokról, valamint a kivitel bővítéséről. Mindehhez jó hátteret biztosított a 77. OMÉK, amelyre a tanácskozás résztvevői is kilátogattak, hogy megismerhessék a magyar élelmiszerkínálatot.

A fórumon Kínát Csü Tong-jü mezőgazdasági miniszterhelyettes képviselte, aki a sajtótájékoztatón elmondta: Kína számára a tanácskozás jó alkalmat adott a véleménycserére a térség országainak képviselőivel. Kiemelte, hogy Kínát és Magyarországot régóta tartó barátság köti össze. A két ország között ennek köszönhetően jó az együttműködés. Fazekas Sándor hozzátette: a mostani fórum eredményeiről és a további teendőkről Kína és a kelet-közép-európai országok képviselői 2016-ban Kínában folytatják a véleménycserét.

mti

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook