Hírek

Magyarország sikeres a LIFE programok megvalósításában

Több mint 3 milliárd forintból valósult meg hazánk egyik legjelentősebb természetvédelmi beruházása – jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden, a Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon” című LIFE projekt zárórendezvényén.

Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy hazánkban idáig összesen 38 hazai koordinálású, hagyományos LIFE projekt kapott támogatást, hozzávetõlegesen 86 millió euró összköltségvetéssel, melybõl 60,7 millió euró európai uniós vissza nem térítendõ támogatást jelentett. Rácz András szerint több beruházás kiemelt sikerességét bizonyítja, hogy a lezárásukat követõen az Európai Bizottságtól kitüntetést nyertek el, példaként említve a rákosivipera-védelmi, a parlagisas-védelmi és a pannon magbank projekteket. 2018 óta a magyar kormány évente összesen 400-500 millió forint támogatást biztosított hagyományos LIFE programokhoz. Az idei beadványok alapján összesen 28 természetvédelmi koncepcióban érintettek magyarországi szervezetek, beleértve a hazai és külföldi koordinálású pályázatokat is – tette hozzá.  Az államtitkár kiemelte: LIFE program az európai unió 2021-2027 pénzügyi idõszakban is folytatódik, várhatóan a természetvédelem esetén hozzávetõlegesen a duplájára növelt kerettel.

fotó: Pelsõczy Csaba

A rendezvényen a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegõrzési Nonprofit Kft. igazgatója arról beszélt, hogy az európai unió 7,2 millió euróval támogatta ezt a projektet, az összeghez a magyar kormány pedig 771 millió forint önrészt biztosított. Medgyesi Gergely Árpád elmondta, a beruházásnak köszönhetõen visszaadták a pusztának a régi vízjárását, ami több tízezer hektárt érint, ennek következtében pedig számos fészkelõ madár is visszatért a területre. Kifejtette: a program végsõ célja, egy olyan kivitelezhetõ és példaértékû modell kidolgozása, mely segítheti a Kárpát-medence legelõtavainak helyreállítását, és biztosítaná, hogy Európa szerte kellõ figyelmet kapjon ez a különleges, de annál sérülékenyebb élõvilág.

fotó: Pelsõczy Csaba

A beruházás során több mint 37.000 méternyi csatorna, árok, illetve néhány nagyobb vízgazdálkodási mûtárgy szûnt meg.  Emellett 1025 darab õshonos állatot vásároltak, illetve 1 darab teleltetõ hodály, valamint  6 darab pásztorszállás is megépült, a legelõtavak kiterjedése pedig 14-rõl 290 hektárra nõtt.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés