Hírek
Már nem csak hipotézis: ha nagyobb a magtömeg, akkor kisebb az elterjedés
Magyar kutatók tisztázták a növényi terjedésbiológia egyik vitatott kérdését.
Minél nagyobb magjai vannak egy növényfajnak, annál szûkebb az elterjedési területe – ezt a hipotézist igazolták az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport munkatársai legújabb kutatásukban.
A Magyar Tudományos Akadémia közleménye szerint a kutatók eredményei, amelyek az Ecology and Evolution címû folyóiratban jelentek meg, a növényi terjedéssel összefüggõ biogeográfiai folyamatok jobb megértéséhez, valamint a természetvédelmi prioritások meghatározásához járulhatnak hozzá.
Kézenfekvõnek tûnõ feltételezés, hogy a növényfajok elterjedési területe összefüggésben áll terjedési képességeikkel: a könnyebben terjedõ fajok nagyobb valószínûséggel hódíthatnak meg új élõhelyeket, mint a gyengébben terjedõ fajok.
Magvasodró (Crupina vulgaris) magok – fotó: Sonkoly Judit, mta.hu
A terjedõképesség számszerûsítése azonban nagyon körülményes, így egy közvetlen mérõszám helyett gyakran alkalmaznak különbözõ közelítõ értékeket, például a magok méretét.
A magok mérete feltételezhetõen összefügg a terjedési képességgel, egyrészt mivel az apróbb magok jellemzõen nagyobb számban termelõdnek, másrészt mert a kisebb magok feltételezhetõen könnyebben terjednek a szél és más terjesztõk által is
– olvasható az MTA közleményében.
A magok mérete és az elterjedési terület között feltételezett csereviszony – azaz, hogy a nagyobb magvú fajoknak kisebb az elterjedési területük – kérdésével foglalkozó eddig publikált tanulmányok azonban gyakran egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak.
Az élõhely környezeti körülményei szintén hatással lehetnek mind a magok méretére, mind az elterjedési területre.
Ismert például, hogy az árnyékos élõhelyek növényei nagyobb magvúak, a nedves élõhelyeken pedig általában kisebbek a magok.
Eddig azonban nem mutattak ki általános érvényû összefüggést a növényfajok magmérete, elterjedési területe, valamint az élõhelyi körülményeik között. Az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport célja az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport és a DE TTK Növénytani Tanszék munkatársaival közösen végzett munka során az volt, hogy megvizsgálják a hipotézist, miszerint a nagyobb magvú fajok szûkebb elterjedési területûek, illetve az élõhely környezeti tényezõinek magméretre és elterjedési területre gyakorolt hatásának vizsgálatával arra keresték a választ, hogy mely élõhelyek fajai lehetnek a leginkább veszélyeztetettek.
Eszerint
negatív összefüggés van a vizsgált növényfajok magmérete és elterjedési területe között, tehát általánosságban minél nagyobb magjai vannak egy fajnak, annál szûkebb az elterjedési területe.
Az eredmények megerõsítik a korábbi feltételezést, miszerint a száraz, tápanyagszegény élõhelyek, mint például a száraz gyepek, valamint az ott élõ fajok természetvédelmi szempontból értékesek és sérülékenyek, amit tovább fokoz az a tény, hogy a száraz élõhelyek fajainak magjai általában nagyobbak, így nehezebben terjednek, és feltételezhetõen lassabban képesek elterjedési területüket a klímaváltozás vagy éppen az ember élõhely-átalakító tevékenysége miatt megváltozott környezeti körülményeknek megfelelõen megváltoztatni – áll az MTA közleményében.
agrotrend.hu / MTI