Hírek

Már nem csökkent tovább a szalmonella-esetek száma

Megállt a korábbi, kilenc éve tartó tendencia, melynek során folyamatosan csökkent a regisztrált megbetegedések száma. Hazánkban – az EU más tagországaihoz hasonlóan – az esetek több mint felénél a tojás, tojástermékek, illetve baromfihús fogyasztásából adódó Salmonella Enteritidis felelős a szalmonellózisok kialakulásáért.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által közösen összeállított jelentés szerint az EU-ban a Salmonella Enteritidis okozta humán megbetegedések száma 2014 óta 3%-kal nőtt. A tojótyúkok esetében a megbetegedések előfordulása ugyanezen időtartam alatt 0,7%-ról 1,21%-ra nőtt.

A közös jelentésében szereplő európai országokban 2016-ban 4.786 élelmiszer-eredetű szalmonellózis megbetegedést regisztráltak, amely 94.530 főt érintett. Bár ez a számadat nem tér el jelentősen a 2010 és 2016 közötti esetszámok éves átlagától, az előző évi 4.362 esethez képest enyhe növekedést mutat.

Az ECDC vezető szakértője, Mike Catchpole felhívta a figyelmet, hogy a felügyeleti adatok alapján a növekedés aggodalomra ad okot. „Még a Salmonella Enteritidisre vonatkozó nemzeti ellenőrzési programok mellett is állandó kockázatkezelői intézkedésekre van szükség EU-s és nemzeti szinten is” – fogalmazott Catchpole.

Az EFSA egyik vezető szakértője, Marta Hugas hozzátette ugyanakkor, a Salmonella-esetek uniós számának visszaesése az elmúlt 10 évben sikertörténetnek számít. 2007 óta a fertőzések száma folyamatosan csökken – az EU-monitoring és az ehhez köthető ellenőrző intézkedések a baromfiágazatban ekkor kezdődtek el.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával hazánkban is működik monitoringrendszer, valamint a hivatal laboratóriumaiban és a hatóságilag engedélyezett magánlaboratóriumokban szalmonellára irányuló vizsgálatokat is végeznek. Az ellenőrzések során állatállományokból, húsból és élelmiszerből származó mintákat elemeznek.

A Nébih információi szerint 2016-ban Magyarországon 681 élelmiszer-eredetű humán szalmonella-fertőzés történt, közülük 76 esetben volt szükség kórházi ellátásra. A hazai számadatok szintén a megbetegedések mérsékelt növekedését igazolják.

Hazánkban – az EU más tagországaihoz hasonlóan – az esetek több mint felénél a tojás, tojástermékek, illetve baromfihús fogyasztásából adódó Salmonella Enteritidis felelős a szalmonellózisok kialakulásáért.

Magyarországon a két fő szerotípus (Salmonella Enteritidis és Typhimurium) tekintetében 1997 óta folyik program a szalmonella gyérítésére a baromfiállományokban. A kontrollprogramoknak köszönhetően jelentősen csökkent a szalmonella előfordulása az elmúlt évtizedekben. Az EU előfordulási célkitűzéseit először 2012-ben értük el. Az elmúlt három évben az előfordulás továbbra is csökkent minden baromfi esetében, kivétel a tenyésztyúkoknál 2013-ban (1,1% előfordulás) és tojótyúknál 2016-ban (2,5%-os előfordulás). A tenyészpulykákban évek óta nem figyeltek meg releváns szalmonella-szerotípust 2016-ig, amikor egy állományban Salmonella Enteritidist találtak.

Jelenleg öt különböző típusú baromfiállományban is folyik szalmonella-monitoringvizsgálat Magyarországon, ezek a következők: tenyésztyúk, tojótyúk, broiler csirke, tenyészpulyka, hízó pulyka. A leggyakoribb szalmonellatípus, ami előfordul a gyérítési program alá tartozó állományokban a Salmonella Enteritidis.

A Salmonella-fertőzésről és a legújabb EU jelentés részleteiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés