Hírek

Maradjanak vidéken a fiatalok!

A szakmai szervezeteknek kiemelt céljának kell lennie az agrárium népszerűsítése, illetve az is, hogy a már ott dolgozókat büszkeség töltse el.

– Kiemelt feladatunk a vidéki sokszínűség megtartása, mely büszkeséggel tölti el az ott dolgozó embereket – olvashatóak Nagy István agrárminiszter szavai a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökségi alakuló üléséről, az Agrárminisztérium (AM) közleményében.


Nagy István: Az elnökség tagjai, egyben a vidék és saját térségeik „nagykövetei” – fotó: drnagyistvan.hu

A miniszter az eseményen tartott beszédében kiemelte, hogy az újonnan választott elnökség tagjai, egyben a vidék és saját térségeik „nagykövetei”, akik segítenek megfogalmazni a helyben élők szükségleteit és döntéseikkel megoldást találni problémáikra. Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntőjében kihangsúlyozta:

az elmúlt időszakban több programmal is sikerült támogatni az MNVH legfontosabb célkitűzéseit, így többek között a fiatalok vidéken történő maradására, az agrárium népszerűsítésére vonatkozó kezdeményezéseiket.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a MNVH minden ötletet és programtervet örömmel fogad. Mint fogalmazott: a kérdés csak az, hogy milyen mértékben tud az adott ötlet hozzájárulni a vidék felemelkedéséhez.

Kis Miklós biztosította a jelenlévőket arról, hogy azt a fajta koordinációt, ami ahhoz szükséges, hogy az egyes

  • szakosztályok,
  • szakmai szervezetek és a legkisebb gazdasági szereplők

egymásra találjanak és együttműködjenek, a MNVH meg tudja teremteni.

Sáringer-Kenyeres Tamás, az MNVH elnöke köszöntötte az új elnökséget és megköszönte, hogy munkájukkal hozzájárulnak a Hálózat működtetéséhez. Kihangsúlyozta, hogy az elmúlt két év

  • a gondos tervezés,
  • programkészítés és építkezés

időszaka volt.

A jól elvégzett munka eredménye látszik a Hálózat folyamatosan növekvő méretén és ismertségén.

Erről az alapról folytatva szép eredményeket érhet majd el a Hálózat az AM támogatásával – mondta az elnök.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook