Hírek

Még idén nyáron is erősödhet az ökoturizmus

Idén a magyarok többsége belföldi nyaralást tervez – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség által készíttetett tanulmányból. Erősödhet tehát a zöld-, az ökoturizmus. A természetvédelmi oltalom alatt álló tájak, a különleges élővilágot bemutató területek egyre vonzóbb célponttá válnak, mint például Tokaj-Hegyalja.

A válaszadók háromnegyede belföldön akar pihenni – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség által készíttetett tanulmányból. Külföldi utazáson a megkérdezettek mindössze 27 százaléka gondolkodik. Erősödhet tehát a zöld-, az ökoturizmus. A természetvédelmi oltalom alatt lévő tájak, a különleges élővilágot bemutató területek egyre vonzóbb célponttá válnak – írja a hirado.hu.

fotó: pixabay.com

A legtöbben a belföldi nyaralást választják idén

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 Kék bolygó című műsorában elmondta, felméréseik szerint a magyarok több mint háromnegyede belföldön szeretne nyaralni. Miután véget ér a veszélyhelyzet, az első három hónapban az emberek ötven százaléka, év végéig pedig a hetven százaléka akar itthon pihenni. Két trend rajzolódik ki, az egyik, hogy idén a magyarok azokat a rejtett desztinációkat keresik fel, amelyek nem elsődlegesen az útikönyvek első oldalán szerepelnek mint ajánlások.

A másik pedig, hogy idén az aktív pihenést részesítik majd előnyben.

A mézgyűjtés igazi élményt nyújthat az egész családnak

Habár a Balaton vezető szerepe a belföldi turizmusban megkérdőjelezhetetlen, mégis egyre többen döntenek a túrázások mellett. Az aktív pihenésre vágyók számára jó lehetőség lehet Taktaközben a Ferencz Méhészet felkeresése, ahol a méhek mindennapjairól szerezhetnek rengeteg új ismeretet az oda látogatók.

Ferencz József méhész elmondta, a méhektől az ember csak tanulhat. A méheknek olyan szintű családfelépítésük van, ami példaértékű, mindenki tudja a dolgát, mindenki tudja a feladatát, szervezettek, fegyelmezettek.

Ferencz József szerint a méhészetekre az ökoturizmus irányából is lehetne építeni. Úgy véli az egész család számára igazi élmény lehet, hogy az asztalra kerülő mézet, a családtagok, a gyerekek pörgetik ki a lépből.

fotó: pixabay.com

Átlagosan 231 kilométeres körzetben keresik a látnivalókat 

A turisztikai ügynökség felmérése szerint a belföldi pihenés tervezésekor az is pontosan kirajzolódik, hogy mekkora távolságot vagyunk hajlandók autózni egy-egy vidéki természeti célpontért.

Könnyid László elmondta, ez a távolság átlagosan 231 kilométer, a lakóhelyüktől maximum két-két és fél óra autóút. Hozzátette, ez a környezeti terhelés szempontjából mindenképpen hasznos.

Kovács Gyula termelő a Bodrog folyótól alig néhány száz méternyire készíti a kézműves lekvárokat, szörpöket. A természet közelsége itt bőven tetten érhető. A 2010-es években kezdték a lekvárokat készíteni. Azt vallja, nem szabad kizsigerelni a természetet, tudomásul kell venni, hogy az egyik évben kiváló a bodza vagy a kökénytermés, a másikban kevésbé. Ha valamiből szűkös esztendő van és elfogy, akkor arra jövő évig várni kell.

A tokaji Kopasz-hegy

A Zempléni-hegység jellegzetes, sorba vagy csoportokba rendeződött kúp alakú hegyei vulkáni működés eredményeképpen jöttek létre. Tizenötmillió évvel ezelőttől egészen kilencmillió évig tartó vulkáni tevékenység színtere volt ez a terület. A külső erők hatására az eredeti formakincs ma már nagymértékben lepusztult, átalakult, így a mai kúpok nagy részének alakja csak másodlagos felszíni forma.

A Kopasz-hegy az Eperjes–Tokaji hegyláncnak az Alföldre mélyen előreugró, izoláltan álló vulkáni kúpja, 514 méter magas. Az egykori tűzhányó, a Tokaji-hegy, ismertebb nevén a Kopasz-hegy földje a világhírű aszú bölcsője.

Magyar László, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság csoportvezetője elmondta, a vidéken az 1950-es években nagy léptékű fásítási program kezdődött, leginkább olyan fákat ültettek, amelyek tűrik a szélsőséges időjárást.

fotó: pixabay.com

A Tokaji-hegy nem fukarkodik a természeti értékekkel. Ezen a területen folyik össze a Tisza és a Bodrog, találkozik a síkság és a hegyvidék.

Nem véletlen, hogy a Tokaj-hegyalja történelmi borvidék 18 évvel ezelőtt felkerült a világörökségi listára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség álláspontja szerint Tokaj látogatottsága is jelentősen erősödhet a nyár folyamán.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés