Hírek

Megállapodás született az ENSZ-klímacsúcson

Kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg az országok az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az alap az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást.

Az ülés zárónyilatkozatában sürgették a károsanyag-kibocsátás csökkentésének felgyorsítását; a nyilatkozatot a konferenciát vezető Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter jelentette be vasárnap hajnalban – írja a Magyar Nemzet. A nyilatkozat szerint továbbra is érvényes az a célkitűzés, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest megpróbálják másfél Celsius-fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését. A megállapodásban felszólították az országokat, csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok támogatását.

Közölték azt is, hogy a részletek kidolgozása a jövőre tartandó következő konferenciára maradt. Az alapról szóló döntést üdvözölte António Guterres ENSZ-főtitkár is. A közösségi oldalakon nyilvánosságra hozott videóüzenetében fontos politikai jelzésnek nevezte a megállapodást, és úgy vélte, az jelentős lépés az igazságosabb teherviselés irányában is.

Fotó: MTI/EPA

Espen Barth Eide norvég klímaügyi miniszter a megállapodás bejelentését követően újságíróknak viszont azt mondta, erősebb megegyezést remélt. Úgy vélte, bár a megállapodásban nem szakítottak teljesen a tavaly Glasgow-ban elfogadotthoz hasonló klímamegállapodással, de nem is növelték a célkitűzéseket. Hozzátette: a résztvevők leginkább a támogatások kérdésére összpontosítottak.

Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos szintén csalódottságát fejezte ki, leszögezve: a megállapodás nem jelent előrelépést sem a bolygó, sem az emberek számára. Úgy vélte, egyes országok még mindig nem elég elkötelezettek az átlaghőmérséklet szabályozásával kapcsolatban, és sajnálatát fejezte ki, amiért nem használtak erősebb megfogalmazásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban.

Tehettünk volna többet – jelentette ki.

Az ENSZ idei klímakonferenciáján – amely november 6-án kezdődött – mintegy 34 ezren vettek részt.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés