Hírek

Meghaladja a 10 milliárd forintot a fenyőfaforgalom

Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki – közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.

Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyőket változatlan áron értékesítik tavalyhoz képest, amikor jelentős áremelkedés következett be a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt – írja a hirado.hu.

fotó: pixabay.com

Az emeléssel a lucfenyő ára már közelített a nordmann fenyőéhez, amelyet nagyrészt importból szereznek be, Németországból vagy Dániából – tette hozzá.

Az elnök elmondta, hogy tavaly az országban a vágott fenyők közül 60 százalékban lucot, 33 százalékban nordmannt és 7 százalékban ezüstfenyőt értékesítettek.

Boross Dávid javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

Kitért arra is, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel korábban közölte, hogy jó minőségű választékra és a tavalyihoz hasonló árszínvonalra lehet számítani az idén a fenyőfák piacán, ugyanakkor a nordmann fenyő várhatóan 10-12 százalékkal olcsóbb lesz.

A belföldön karácsonyra értékesített 2-2,2 millió fenyőből az import 500 000-600 000 darab, főleg nordmann-fenyő érkezik az országba. A termelők 200 000-300 000 darab fenyőt, leginkább lucfenyőt exportálnak.

A várható, átlagos eladási ár méterenként a lucfenyőnél az idén 3000 forint, az ezüstfenyőnél 4000-5000 forint, míg a nordmann-fenyőnél 6000 forint lehet – ismertették.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés