2022.09.27., kedd , Adalbert

Hírek

2022. augusztus 14. vasárnap • 10:41

Mégis árusítanak üzemanyagot a független benzinkutak augusztus 20-án?

Elképzelhető, hogy mégsem zárnak be augusztus 19-én és 20-án a hozzájuk tartozó benzinkutak, amennyiben a kormány teljesíti a követelésüket – ezt mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke. Mindeközben egy benzinkutas arról számolt be, hogy a töltőállomása havonta 5 millió forint veszteséget termel a jelenlegi helyzetben.

A szövetség pénteken jelentette be, hogy a nemzeti ünnep idejére bezárnak. Mindezt részben azzal indokolták, hogy a jelenleg szokásosnál jóval kevesebb üzemanyagot kapnak a Moltól, részben pedig azzal, hogy a kormánytól sem kapták meg júliusban a törvényileg nekik járó támogatást.


Fotó: Pixabay

Az RTL-nek nyilatkozott az egyik ilyen benzinkút üzemeltetője is, aki azt mondta, hogy jelenleg havi 5 millió forint veszteséget termel a benzinkútja, és a többi vállalkozásából kell elvonnia ezt a pénzt.

Semmi ellentételezést nem kapunk, saját pénzünkből kell finanszíroznunk a benzinkutaknak a költségét, és erre szeretnénk felhívni a figyelmet – mondta Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője az RTL-nek.

Mindeközben a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke azt mondta: könnyen elképzelhető, hogy augusztus 19-én és 20-án legfeljebb kávéval tudják kiszolgálni a vásárlókat.

„Huszadika előtt mindenki tele tankkal induljon el” – javasolta Egri Gábor, aki szerint kisbenzinkutak a piac 30-35 százalékát fedik le.

„Számolunk azzal, hogy jelentős üzemanyaglefogyások lesznek a nagybenzinkutakon” – tette hozzá. Egri Gábor, aki végül azt is elmondta: ha a jövő hét elejéig megkapják a júliusban elmaradt támogatást, akkor újraértékelik a helyzetet, és lehet, hogy mégse zárnak be a nemzeti ünnepen.

Mindeközben a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó azt mondta: ha bezárnak a kis kutak, akkor amiatt a nagy benzinkutakon is megnőhet a várakozási idő.

„Az is előfordulhat, hogy még a nagy hálózatok üzemanyagállomásain is elfogy az üzemanyag esetlegesen a hétvége vége felé” – fogalmazott a szakértő.

Amennyiben bezárnak a független benzinkutak, az sem jelenti azt, hogy nem lesz hol tankolni, de valóban érdemes lesz felkészülni a különleges helyzetre, ha mégis a szolgáltatás szüneteltetése mellett döntenek.

agrotrend.hu / Index, Bereznay István

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.