Hírek

Megjelent a benzinárstop módosításáról szóló rendelet

„Az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt külföldi rendszámú jármű töltésének céljából értékesítik” – ezzel a bekezdéssel egészítette ki a kormány a benzinárstopról szóló rendeletét. A tegnap este megjelent Magyar Közlöny 88. számában olvasható módosító kormányrendeletből az is kiderül, hogy van kivétel az intézkedés alól.

A külügyminiszternek kell rendeletet alkotnia arról, hogy ha a külföldi rendszámú gépjármű államjelzése szerinti országban az üzemanyag hatósági áras termék, akkor az ezekből az országokból érkező járművek jogosultak lehetnek a kedvezményes árú üzemanyagra. Az előzetes találgatások szerint ez Szerbiát és Szlovéniát érintheti, hiszen ezekben az országokban vezettek be eddig hatósági árat az üzemanyagokra. Szijjártó Péter várhatóan közzéteszi a konkrét listát az érintett országokról (erre a rendelet fel is hatalmazza). 

Forrás: magyarnemzet.hu

A rendeletben szerepel továbbá, hogy a benzinkutasnak – amennyiben a gépjármű honosságát kétséget kizáróan nem tudná megállapítani – van lehetősége arra, hogy felhívja a vásárlót a honosság igazolására, ezt legegyszerűbben a forgalmi engedély bemutatásával lehet megtenni. 

– Ha a  gépjármű honossága okirattal hitelt érdemlően nem igazolható, az  üzemanyag csak nem hatósági áron értékesíthető – fogalmaz a rendelet. 

Az útról látható benzinkutas táblákon továbbra is a hatósági árat kell feltüntetni, a kútoszlopokon viszont a piaci árnak is szerepelnie kell. A vásárlókat az eltérés miértjéről magyar és angol nyelvű táblákon tájékoztatják a kutak üzemeltetői. 

A tegnapi napon a határhoz közeli benzinkutakra rengetegen érkeztek a szomszédos országokból, hogy kihasználják az árstop utolsó korlátozások nélküli napját, a mai naptól nagyobb nyugalom köszönthet be ezen települések benzinkútjain is, és a magyarországi autósok gyorsabban tankolhatnak.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés