Hírek

Megkezdődött az előzetes jelentkezés az iskolagyümölcs-programba

Megjelent az iskolagyümölcs-programban történő előzetes részvételhez kapcsolódó dokumentum. Március végéig lehet beadni a kérelmeket.

A 18/2019.  (V. 10.) AM rendelet alapján az iskolagyümölcs-és iskolazöldség-program keretében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe általános iskola, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény 1-6. évfolyamán, nyelvi előkészítő évfolyam esetében kilenc – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 5. és 6. évfolyamán, továbbá nyelvi előkészítő évfolyam esetében hét – évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény 7. és 8. évfolyamán tanuló gyermekeknek az adott tanítási évben.

A beszállító zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet, társulás, termelő, valamint kizárólag ezek tulajdonában álló vállalkozás lehet, mely a támogatást a gyermekek ellátása, valamint a munkafüzetek nyomtatási költségeire vonatkozóan igényelhetik.

Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem kizárólag a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon keresztül, ügyfélkapus azonosítást (bejelentkezést) követően elérhető elektronikus kérelemkitöltő felületen, a Kincstár által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon tölthető ki és nyújtható be.

Az előzetes jóváhagyás feltétele, hogy a kérelmező:
a) az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának napján zöldség-gyümölcs termelői csoportként,  termelői  szervezetként  vagy  társulásként  való  elismeréssel  rendelkezzen,vagy
b) az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának évét megelőző második és harmadik évben benyújtott egységes területalapú támogatás iránti kérelem alapján legalább egy, a Rendelet 1. mellékletében szereplő gyümölcs vagy szántóföldi zöldség hasznosítási kódjára tekintettel támogatást kapott, vagy
c) hatályos cégkivonata alapján tulajdonosai kizárólag az a) és b) pontban felsoroltak legyenek.

Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának határideje: minden évben március 1. és március 31. között.

A kérelemmel kapcsolatos további információk a Kincstár honlapján találhatóak.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés