Hírek

Megnyitja kapuit az új izsáki piac

Ugyan a tervezett ünnepélyes átadás elmarad, de megnyitja kapuit a Katona József utcai új piaccsarnok Izsákon, a járvány nem befolyásolta a kivitelezési munkálatokat – tájékoztatta hírportálunkat Kutas Tibor, Izsák polgármestere.

Az új piac épületének alapkövét tavaly június közepén tették le, és a városvezetés reményei szerint május elején, annak is az első hetében átadhatják a csarnokot a termelőknek – írja a baon.hu.

fotó: pixabay.com

Kutas Tibor hangsúlyozta, hogy fokozottan figyelnek az emberek biztonságára, ezért a járványügyi helyzet miatt ütemezetten nyitják meg az épületet: első körben a külső pavilonsor működése indulhat el, és egyelőre csak helyi termelők árusíthatnak ott. Külön figyelnek arra, hogy még a járvány idején is összehozzák a helyi termelőket a vásárlókkal, erre közösségi oldalt is létrehoztak, ami dinamikusan működve biztosítja a kapcsolatot a keresleti és a kínálati oldal között.

A polgármester elmondta, hogy különálló, egyéni elárusítóhelyekre adtak ki közterület-foglalási engedélyt. Erre azért volt szükség, mert a piac a szociális kapcsolódás helye is, ám a jelenlegi helyzetben ez kockázatos, így azonban a biztonságos távolság megtartásával vásárolhatnak a kilátogatók.

Mivel az várható, hogy fokozatosan indul újra az élet, a tervek szerint a piac­csarnok többi részét is ütemezetten, a feloldásoknak megfelelően veheti majd birtokba a vásárlóközönség.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés